Napi evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Lk 12,35-38

Elmélkedés

Amikor Jézus az ő végső időkben várható második eljöveteléről beszél tanítványainak, a virrasztást és az éberséget köti lelkükre. A keresztény virrasztás tehát nem más, mint Jézus visszatérésének várása és az arra való lelki felkészülés. A világ sokszor elvonja figyelmünket erről a végső találkozásról, végső célunkról. Ez az éberség elvesztését jelenti, amikor az ember megfeledkezik arról, hogy találkoznia kell az Úrral. A bűnben élő ember csak a jelennek él, s nem gondol sem a jövőre, sem bűnös cselekedeteinek következményére.

Jézus arra tanít minket, hogy legyünk mindenkor készek jövetelére és a számadásra. Ennek szemléltetésére a szolgák várakozását említi, akik nem tudják előre, mikor fog uruk megérkezni. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsesei, amelynek lángját őriznünk kell. A keresztény éberség nem engedi kialudni a lángot. Ugyanakkor az állandó várakozás állapotában is vagyunk. Nem láthatjuk még színről-színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. A várakozás olajával tápláljuk lelkünk lángját!

Még egy figyelmeztetés kívánkozik ide. Ne üljünk fel azoknak a híreszteléseknek, amelyek a világvége közeli bekövetkeztét jósolják! Főként akkor ne adjunk hitelt az ilyeneknek, ha napra pontosan megmondják, mikor fog bekövetkezni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életedben magad is küldött voltál, küldetést teljesítettél. Annak a küldetésnek megvalósítása volt életcélod, amit a mennyei Atya bízott rád. Szavaddal és életeddel tanúságot tettél Isten szeretetéről a világban. Mennybemeneteled előtt azzal bíztad meg apostolaidat és tanítványaidat, hogy folytassák e tanúságtételt Isten szeretetéről és munkálkodjanak a hit terjesztésén. Legyen minden keresztény célja a hit hirdetése! Vegyenek részt minél többen a hit hirdetésében! Adj nekem is hitvalló, hithirdető, apostoli lelkületet!

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”. Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

Elmélkedés

Az anyagi javakhoz való helyes hozzáállásról és az anyagiasság veszélyeiről tanít Jézus. Figyelmeztetéseit az előzi meg, hogy valaki egy családi örökségi vita eldöntését kéri tőle, de ő nem akar döntőbíró lenni a kérdésben, távol tartja magát attól, hogy anyagi ügyekben ítéletet alkosson. Beszédének lényege a következő: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”

A pénz utáni sóvárgás, a mohóság, a vagyonszerzés vágya, a kapzsiság azért bűn, mert ellenkezik a felebaráti szeretet törvényével és elfordítja az ember szívét Istentől. Egyesek a földi gazdagságban bizakodnak és minden igyekezetükkel gazdagodni szeretnének. Szívüket elzárják a nagylelkű Isten és a szükséget szenvedő emberek elől.

Jézus példabeszéde rávilágít a kapzsiság lényegére: egyrészt a minél nagyobb vagyon megszerzésének vágyára, másrészt az ahhoz való ragaszkodásra. Aki ily módon a földi kincsekhez köti magát, elfelejti a legfőbb emberi célt, az üdvösséget. Jézus más utat, a lelkiekben való gazdagodást ajánlja tanítványainak.

Az ostoba ember szerint egy nagyobb vagyon megszerzése kellő jólétet biztosít számára, de arra nem gondol, hogy bármikor eltávozhat az életből, és akkor teljesen hiábavaló volt a fáradozása. A pénz hiába tölti meg zsebeinket, ha jócselekedetek hiányában üres marad a szívünk, és nem lesz olyan kincsünk, ami a mennyországban is annak számít. Jézus ajánlása szerint az a leggazdagabb ember, akinek semmire sincs szüksége, mert Isten az ő gazdagsága.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a hit forrása minden ember számára! Istenségedet nem ismerték fel egyetlen pillanat alatt az apostolok és tanítványaid. Nekik is végig kellett járniuk a hit útját a te megismerésedtől egészen addig, hogy életüket áldozták érted. A hit lassan ébredezett bennük. Miként bennem is lassan erősödik, növekszik. A Szentlélek csendes munkája ez bennem. Olvasom az Atya üzenetét, figyelek sugallataira, életemet Isten szándékaihoz igazítom. Uram, adj nekem félelem nélküli hitet! Adj nekem élő hitet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver. Az Úr így szólt: Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Lk 18,1-8

Elmélkedés

Imádkozz szüntelenül!

A mai evangéliumi példabeszédben egy bíró szerepel, aki késlekedik ítéletet hozni egy özvegy ügyében. Nem fontos számára a kiszolgáltatott helyzetben lévő özvegyasszony védelme. Kétszer is olvashatjuk róla: „Istentől nem félt és embertől nem tartott.” Először úgy hangzik a megjegyzés, mint az emberek róla alkotott véleménye, másodszor pedig önvallomásként hangzik el saját szájából. Az volna a hivatása, hogy Isten törvényei szerint döntse el az emberek közti vitás ügyeket, de hogyan képes erre, amikor maga nem tiszteli Istent? Képes-e igazságosan ítélkezni a vitás helyzetekben? Az asszony többszöri kérése után mégis rászánja magát, hogy foglalkozik az üggyel. Ez azonban nem hivatástudatból fakad, hanem terhére van már az özvegy, nem akar konfliktusba kerülni vele. Az asszony nem hagy békét a bírónak, aki kényszerűségből eleget tesz kérésének.

A bevezetés szerint a történet arra példa, hogyan kell imádkozni. Az Istenhez fordulás jellemzője, hogy az ember kitartó az imában. Isten természetesen nem kényszerből, hanem jóságából fakadóan cselekszik, s csak azokat a kéréseinket teljesíti, amelyek üdvösségünket szolgálják. A rendszeres imádkozás a hithez és Krisztushoz való hűséget növeli bennünk. Megszünteti félelmeinket és aggódásunkat, mivel az imában bizalommal Istenre és az ő végtelen jóságára hagyatkozunk.

A példabeszéd végén Jézus talányos kérdést fogalmaz meg: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” A kérdés arra utal, hogy imádkozni csak a hívő ember tud. Istentől bármit is kérni csak az tud, akiben megvan a hit, azaz hisz Isten létezésében és abban, hogy ő gyermekeiként tekint ránk. Hisz továbbá abban, hogy Istennek hatalma van kéréseink teljesítésére és ezt meg is teszi, ha ezek a kérések megfelelnek az ő akaratának és lelkünk üdvösségét szolgálják. Helyénvaló tehát, ha imáinkban nem a magunk elképzeléseinek megvalósítását kérjük Istentől, hanem azt, hogy az ő akarata, szándéka valósuljon meg életünkben. Ne csupán kéréseinkben, hanem az Istent dicsőítő és neki hálát adó imáinkban is legyünk kitartóak!

Vannak élethelyzetek, amikor az emberi erőfeszítés teljesen hiábavaló és már csak egyedül Isten segíthet. Az ő számára semmi sem lehetetlen.

A hit és az ima viszonyát az egyik oldalról megközelítve állíthatjuk, hogy a hívő ember imádkozik, a másik oldalról nézve pedig az imádkozó ember erősödik hitében, ezért a kettő szorosan összetartozik.

Fel kell fedeznünk újra az imádságban rejlő csodálatos erőt! A családtagok az egyéni imádság mellett minden nap szenteljenek időt a közösen végzett imára, vasárnaponként pedig az egész család vegyen részt a plébánia közösségi imádságában, a szentmisén. A családi imádságok alkalmával olvassák a Szentírást, azaz hallgassák Isten üzenetét, majd pedig kéréseikkel és hálaadásukkal forduljanak Istenhez. Ezen alkalmak ritmust adnak a családi életnek, és elősegítik a családtagok egymás iránti kölcsönös tiszteletét és szeretetét. Az imádkozó család hívő család. Ha lanyhul a családtagok imaélete, meggyengül a család hite is.

Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Jézus szavai újra és újra megérintik szívünket. Egyházunk számára nagy kihívást jelent ez a kérdés. Talál-e hitet a világ bármely részén? Talál-e hitet a keresztény hagyományokkal rendelkező Európában? Talál-e hitet Mária országában, Magyarországon? Talál-e hitet családjainkban?

Hitünk jutalma az lesz, hogy megláthatjuk Istent, akiben hittünk. Az örök életben megláthatjuk majd őt, akihez imádkoztunk. Imádkozzunk szüntelenül, hogy ezáltal is erősödjön hitünk, s az Emberfia az ő eljövetelekor találjon hívő és imádkozó embereket a földön!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,1-9

Elmélkedés

A mai napon Szent Lukács evangélistát ünnepeljük, akinek írását jogosan nevezzük az irgalmasság evangéliumának. A négy evangélium közül ugyanis az ő műve tartalmazza a legtöbb tanítást és jézusi példabeszédet az isteni irgalmasságról. Az evangéliumon kívül az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv is az ő írása, amelyet annak köszönhetően írt meg, hogy több éven át volt Szent Pál apostol munkatársa.

Az evangélium örömhír, Isten jóhíre, amely Jézus személyében válik valóra. Jézusban a történelmi idő elérkezett csúcspontjára, beteljesedésére, és új korszak kezdődik el, amelyet az üdvösség időszakának nevezhetünk. Az ószövetség ideje, az isteni ígéretek ideje Keresztelő János fellépésével lezárult, az ígéretek beteljesedtek Jézusban. Ő hozza el az emberek számára az üdvösség tanítását, amely örömhír. E szempontok miatt érthető, hogy miért Lukács művében fordul elő a legtöbbször Jézusra vonatkozóan az Üdvözítő megnevezés. Jézus tehát az Üdvözítő, aki szabadulást hoz az embereknek. Nem politikai értelemben messiás, aki kivívja a nép szabadságát, önállóságát, függetlenségét, hanem lelki szabadító. Megszabadítja az embereket a lelki rossztól, a bűntől a megbocsátás által és a testi bajoktól a csodák által. Jézus az Üdvözítő, aki minden embert, engem is az örök életre vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Téged keresünk, mert te vagy az Atyához vezető út. Valahányszor tanúságot teszünk szeretetedről, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megvalljuk, hogy az Egyházhoz tartozunk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor megosztjuk kenyerünket az éhezőkkel, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor a gyengék védelmére kelünk, közelebb kerülünk hozzád. Valahányszor szeretettel fordulunk a betegekhez, közelebb kerülünk hozzád. Segíts minket, hogy mindenkiben felismerjünk téged!

Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” Lk 12,1-7

Elmélkedés

A mai evangélium első része a farizeusokról szóló beszéd lezárása, amelyben Jézus pontosan megnevezi a farizeusok legfőbb bűnét, amely miatt tanítványainak és az embereknek nem kell követniük példájukat. Ez a bűn a képmutatás. Életvitelük és magatartásuk ugyanis nem egyezik meg azzal, amit hirdetnek és tanítanak az embereknek. A farizeusok saját képmutatásuk miatt veszítették el hitelességüket. Jó tanácsokat ugyanis csak akkor érdemes másoknak adni, ha saját példánkkal igazolni tudjuk, hogy mi is úgy élünk. Keresztény emberként ügyelnünk kell erre, különben a Jézusról szóló tanúságtételünk elveszíti meggyőző erejét.

A folytatásban Jézus rátér arra, hogy tanítványai is ugyanolyan szembenállással fognak találkozni, mint ő. Ez az ellenkezés a tanítványok személyén keresztül elsősorban Jézusnak szól, de mégis sok kellemetlenséget és szenvedést okoz azoknak, akik Jézusról akarnak tanúságot tenni életükkel. Jézus barátainak mondja azokat, akik nem félnek a testi szenvedésektől vagy a vértanúságtól, hanem üdvösségük elnyerése érdekében kitartanak mellette. Egyedül a gonosz léleknek van hatalma arra, hogy kárhozatra juttassa azokat, akik neki adják lelküket. Krisztusnak, aki halálával és feltámadásával örökre legyőzte a gonoszt, ezzel szemben hatalma van arra, hogy üdvözítsen minket. Ajánljuk fel neki lelkünket és életünket!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján! Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását!

Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják. Lk 11,47-54

Elmélkedés

A farizeusok és törvénytudók ellen mondott, s magatartásuk helytelen mivoltát feltáró jézusi beszéd harmadik részét olvassuk a mai evangéliumban. Az előzményekben Jézus bemutatta cselekedeteik és gondolkodásuk hiányosságát, ma pedig egész életvitelük legnagyobb veszélyéről beszél. Ezt mondja: „Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” A törvénytudóknak az volna a feladata, hogy az isteni kinyilatkoztatást, szót és parancsot értelmezzék, magyarázzák, annak helyes megtartására tanítsák az embereket. De hogyan tudnák ezt a feladatukat teljesíteni, ha ők maguk sem értik meg az isteni üzenetet és nem aszerint élnek? Hogyan tudnának másokat erre tanítani, ha életvitelük ennek ellenkezője? Hogyan mutathatnák meg az üdvösség útját másoknak, ha maguk sem törekszenek az üdvösség elérésére?

Jézus beszéde itt éri el csúcspontját, hiszen már nem néhány szál növényről, vagy kevés termésről van szó, hanem az ember számára a legfontosabbról, az örök életről, az üdvösségről. A farizeusokat és az írástudókat Jézus teljesen alkalmatlannak tartja arra a feladatra, amit végeznek és ennek a képmutatásuk az oka. Ismerik ugyan a törvényeket, aprólékosan be is tartják azokat, de a mögöttük rejlő üdvözítő isteni szándékról mit sem tudnak.

Krisztus törvényének, a szeretet parancsának teljesítése vezessen minket az üdvösség útján!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” (Mt 5,7). Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét!

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz. Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük. Lk 17,5-10

Elmélkedés

A szolgáló lelkület

A Szentírás egyik legérdekesebb mondását olvassuk a mai evangéliumban: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben, engedelmeskedik nektek.” Jézus szavai azt tanítják, hogy egy parányi hit hatalmas dolgokra képes az emberben. Tehát nem hiedelem, nem babona, nem tévhit és nem téveszme, hanem valódi hit. Az apostolok egykori buzgóságával fordulunk ma mi is Jézushoz: Urunk, növeld bennünk a hitet! Természetesen nem csak önmagunkért imádkozunk, hanem a kicsinyhitűek, a kételkedők, a hitetlenek számára is kérjük a hit növekedését. Egy olyan világban, amikor válságba került a hit, s amikor az emberek nem ismerik a hit tartalmát és nem tudják értelmezni a hit jeleit, mi mást volna sürgetőbb kérni Jézustól, mint hogy növelje a hitet minden emberben?

Az evangélium második részében a szolgálatról, a szolgáló lelkületről ad tanítás Jézus. Valahányszor szolgálatról beszélünk, abból érdemes kiindulnunk, hogy Jézus „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt 20,28).

A szó legszorosabb értelmében azt nevezzük szolgálatnak, amikor valaki egy másik ember rendelkezésére áll bizonyos feladatok elvégzésében, s kettejük között alárendeltségi viszony áll fenn, a szolga alá van rendelve urának. Ha ez nem megfelelő ellenszolgáltatás fejében történik, hanem valaki kihasználja a másikat, akkor ez megalázó, emberhez méltatlan szolgaság, rabszolgaság.

Tágabb értelemben egy másik személy javára vagy érdekében végzett munkát nevezünk szolgálatnak, amelynél már nincs a személyek között semmiféle különbség. Ebben az esetben nem megalázó a szolgálat, hanem nagylelkű, nemes lelkű cselekedet a szolgáló személy részéről. A szolgálat általában anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szívességből történik, és az Istennek végzett szolgálat is éppen így válik igazán értékessé. Az Isten szolgája címet nem emberek adják elismerésként valakinek, hanem maga Isten tünteti ki ezzel mindazokat, akik engedelmeskednek neki.

Isten szolgálatában mindig Jézus a példaképünk, aki üdvösségünk szolgája lett. A szolgálat értékéről megfeledkező, s helyette inkább az uralkodásra törekvő ember számára maga Jézus ad példát. Ő a mennyei Atya engedelmes szolgájának bizonyult, amikor küldetését teljesítve feláldozta magát a kereszten. Ugyanakkor az embereket, megváltásunkat is szolgálta önfeláldozásával. Ahhoz, hogy valaki saját emberi méltóságának csökkenése nélkül és a másik személy emberi méltóságának csökkentése nélkül tudjon szolgálni, uralkodnia kell önmagán és távol kell tartania magától a másokon való uralkodás vágyát. Helyénvaló, ha szolgálatunkat olyan területen végezzük, amihez Isten megadta számunkra a szükséges karizmát, kegyelmet. Ennek köszönhetően nem emberi erőlködés és nem haszontalan próbálkozás lesz szolgálatunk, hanem olyan küldetés, amelyet Isten segítségével végzünk más emberek javára. Vegyük észre azokat, akikhez Isten a mi szolgálatunk által akar odafordulni.

Az Egyház közösségében mindenkinek megvan a maga sajátos adománya, feladata, s e feladat végzésében a Szentlélek az útmutató. A Lélek ösztönzése és folyamatos vezetése teszi valóban hatékonnyá és gyümölcsözővé szolgálatunkat. A szolgálat végzésében lényeges továbbá az önkéntesség, a szabadság. Szolgálatra senki nem kényszeríthető. Fedezzük fel azt, hogy az emberi szabadság legnemesebb formája a szeretet, amely önmagunk és képességeink odaajándékozásában, mások szolgálatában válik teljessé.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek!

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mt 18,1-5. 10

Elmélkedés

A Szent Őrzőangyalok napján az evangéliumban Szent Máté művéből az a jelenet tárul elénk, amikor nyilvános működésének ideje alatt egy alkalommal a már felnőtt Jézus gyermekeket állít példaképként tanítványai elé. A gyermeki lelkület azért követendő, mert a gyermek engedelmessége szülei iránt annak példája, ahogyan a keresztény ember Istennek engedelmeskedik. A gyermeki lelkület másik fontos eleme a bizalom, azaz nem féltjük életünket, hanem az isteni gondviselésre bízzuk magunkat.

Jézus gyermekekkel szemben tanúsított magatartása azt jelzi, hogy Isten szeretettel fordul a gyermekekhez, akiket a felnőttek sokszor lenéznek, lekezelnek. A mi Urunk felnőttként is a gyermekek barátja maradt, figyelemmel, szeretettel fordult feléjük, és példaként állítja őket követői elé. A gyermekek, alárendelt és sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak életük során. Olyan felnőttek irányítják életüket, akik talán már el is felejtették a gyermekkor nehézségeit. Ha a felnőtt emberek részéről néha nem is találnak védelmet a gyerekek, az ég angyalainak védelmére, s rajtuk keresztül Isten gondoskodására mindig számíthatnak.

Amikor megkereszteltek, Isten gyermeke lettem. Meg tudtam-e őrizni magamban az istengyermekség lelkületét? Gyermeki bizalommal, engedelmességgel fordulok-e Istenhez, aki az én mennyei Atyám?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lk 9,57-62

Elmélkedés

A hivatás lényegére mutat rá az a jézusi kijelentés, amelyet a mai evangéliumban olvasunk: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Bár előszeretettel alkalmazza az igehirdetés ezt a mondást kifejezetten a papi hivatásra, mégis helyesebb, ha emberi hivatásunk lényegi mozzanatát látjuk meg benne. Bármilyen tevékenységet kezdünk is el, annak végzése során a feladatra kell összpontosítanunk és nem engedhetjük, hogy figyelmünk szétszóródjon, más dolgokra terelődjön. A munka eredményéhez és hatékonyságához egyaránt szükséges ez. A bibliai időkben a szántást nem gépekkel végezték, hanem állatok segítségével. Az embernek az volt a feladata, hogy irányítsa az állatot, amely az ekét húzta. Ha nem erre figyelt, hanem hátrafelé, más irányba nézegetett, akkor az állatok mentek a maguk feje után.

Minden ember hivatása, hogy törekedjen az életszentségre és az üdvösség elnyerésére. Mindegy, hogy valaki kétkezi munkás vagy értelmiségi, fizikai vagy szellemi dolgozó, a keresztény emberben megvan ez a törekvés. Életcélunk, hogy Isten kedves gyermekei legyünk, az ő parancsai szerint éljünk, s mindennek jutalmaként részünk legyen az örök életben. Ezt a célt sosem szabad szemünk elől tévesztenünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek. Lk 9,51-56

Elmélkedés

Az ember néha egészen indulatos, s lássuk be, ilyenkor túlzásokra vagyunk képesek. Bizonyos élethelyzetekben magával ragad minket a hevesség, az indulat, nem vagyunk képesek uralkodni magunkon, s olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyeket normális esetben sosem. Ilyesmi indulatról olvasunk a mai evangéliumban. Jakab és János apostolokat elkapja az indulat, felháborodnak azon, hogy Jézust nem fogadják be az egyik faluban. Az elutasítás egyébként nem kifejezetten Jézusnak vagy tanítványainak szól, mert abban a korban a szamaritánusok, azaz a szamariai országrészben élők meglehetősen ellenséges viszonyban voltak a többi zsidóval, amely például abban mutatkozott meg, hogy nem adtak szállást azoknak, akik a jeruzsálemi zarándoklatra igyekeztek.

Jézus helyteleníti két apostola gondolkodását, lelkületét, akik isteni büntetést szeretnének eszközölni a szamaritánusokra. Kijelenti, hogy Istennek soha nincs szándékában a pusztítás, nem akarja az ember kárát. Megmenteni, megváltani jött az embereket, mert a mennyei Atya az emberek üdvösségét akarja.

Indulataink megfékezését szolgálja, ha nem ellenségként, hanem barátként, testvérként tekintünk a másik emberre, s ezt akkor is megtesszük, amikor ő nem a mi elképzeléseink szerint beszél vagy cselekszik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Jn 1,47-51

Elmélkedés

A mai napon ünnepelt három főangyal, Szent Mihály, Szent Gábor (Gábriel) és Szent Rafael az angyalok rangsorában a többi angyal felett áll.

Szent Mihály, akinek neve annyit jelent: „ki olyan, mint az Isten?”, a mennyei seregek vezére. Az ókori atyák írásaiban és a későbbi keresztény hagyományban Szent Mihály főangyal az Egyház oltalmazójaként, védelmezőjeként jelenik meg, ami arra bátorít minket, hogy a gonosszal vívott küzdelmeink során és a kísértések idején segítségét kérjük.

Gábor főangyallal főként az evangéliumok elején találkozunk, mint aki hírt, üzenetet hoz Istentől. Ő hozza meg a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariásnak a hírt, hogy gyermeke fog születni, aki a Messiás előhírnöke lesz. Szintén ő ismerteti Máriával Isten akaratát, miszerint ő lesz a Megváltó édesanyja. Gábor főangyal emlékeztessen minket arra, hogy érdemes odafigyelnünk Isten küldötteire, akiktől megismerhetjük Isten velünk kapcsolatos tervét, hivatásunkat és küldetésünket.

Rafael főangyal, akinek neve azt jelenti „Isten gyógyít”, egy a hét angyal közül, „aki mindig készen áll, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen” (Tób 12,15). Szent Rafael védelmezzen minket a testi és lelki bajoktól, hogy mindenkor készen álljuk mi is az Úr elé lépni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Lk 16,19-31

Elmélkedés

Szegényen vagy gazdagon?

A szegények támogatását, a nagylelkű adakozást állítja elénk az evangélium, amelyben Jézus példázatot mond a szegény Lázárról és egy gazdag emberről. A gazdagnak mindene megvolt, amit a földi élet nyújthat. Talán azt is gondolhatta, hogy vagyona Isten áldásának köszönhető. Úgy vélte, hogy az anyagi javak tökéletesen boldoggá teszik életét és biztonságot nyújtanak neki. A történet másik szereplője egy szegény koldus, akinek nevet is ad az elbeszélő, Lázárnak hívják. Neki az élet másik oldala jutott, a nélkülözés, a szegénység, a betegség. Jézus példabeszédei közül egyedül itt van név szerint megnevezve egy szereplő. Lázár neve azt jelenti: Isten segít. Aki bízik Isten segítségében, annak mindegy, hogy gazdag vagy szegény. Bár Jézus egy példázatot mond, azaz egy kitalált történetet, mégis azt érezzük, mintha valóságosak volnának a szereplők. Egy-egy városba érkezve Jézus bizonyára elhaladt előkelő, gazdag emberek otthona előtt, és az utcákon látott szegény koldusokat. Napjainkban is megtapasztalható ugyanez, a gazdag városok peremkerületeiben sokan rendkívüli szegénységben élnek. Mintha két világról lenne szó, amelyeknek semmi köze egymáshoz. A gazdagok nem törődnek a szegényekkel, észre sem veszik őket, és a szegények legfeljebb álmodnak arról, hogy egyszer jobbra fordul sorsuk.

A gazdagság nem önmagában jó vagy rossz, hanem az a döntő, hogy az ember mire használja a vagyonát. Jézus két emberi utat vázol fel példabeszédében. A gazdag ember élete során nem törődött a szegénnyel, nem segítette őt, pedig megtehette volna. E mulasztása bűn Isten előtt, s e bűne miatt jutott a kárhozatra. Vele ellentétben a szegény Lázár a mennybe jutott. Jézus nem fejti ki, hogy miért jutott oda, inkább meghagyja a lehetőséget a hallgatóságnak és nekünk, hogy erről gondolkodjunk. Valószínűleg nem azért juthatott a mennybe, mert szegény volt, hanem azért, mert türelmesen viselte sorsát. Ellenérvként rögtön felhozzák egyesek: törődjünk bele saját nyomorúságunkba és ne tegyünk semmit sorsunk jobbra fordításáért? Aligha ez a példabeszéd mélyebb üzenete. Ha viszont új lehetőségeket keresve kitörünk nélkülöző élethelyzetünkből, és sikerrel járunk, akkor szívtelen gazdaggá is válhatunk. És akkor jön ismét az ellenérv: aki volt már szegény, az nem veti meg mások szegénységét. Szóval ne zárjuk le a kérdést, gondolkozzon mindenki azon, melyik a helyes.

A példabeszéd szereplői közül talán az „öt testvér” helyébe képzelhetjük el leginkább önmagunkat. Hiszen a történet elsősorban az evilágon maradottaknak, azaz nekünk szól. Nekünk kell döntenünk abban a kérdésben, hogy vajon melyik példát követjük. A dúsgazdagét, aki ugyan jól él itt a földön, de a túlvilágon gyötrelemben van része vagy Lázárét, aki a földi szegénység és nélkülözés után részesül a menny boldogságában.

Keresztény életünk lényeges eleme az irgalmasság, a szegények segítése. A jócselekedetek által Istenhez fordulunk, mégpedig embertársainkon keresztül. A példabeszédből egyértelműen kiderül, hogy aki nem fordul szeretettel a nélkülözőhöz és irgalom nélkül elfordítja arcát tőle, az nem számíthat arra, hogy Isten irgalmasan fog őrá tekinteni. Az irgalmasság azt jelenti, hogy észreveszem a rászorulót és segítek rajta. Isten a mennyország boldogságával jutalmazza azokat, akik földi életükben irgalmas szívvel fordulnak mások felé.

Nem az a lényeges, hogy szegénységben vagy gazdagságban élünk, hanem az, hogy milyen lelkület él bennünk. Ami nyomasztóvá, elviselhetetlenné teszi számunkra a szegénységet, ugyanaz a gazdagságot is nyomasztóvá és elviselhetetlenné teszi számunkra. Ha beteg a lelkünk, akkor bármelyik élethelyzetben boldogtalanok leszünk. Ha viszont tiszta a szívünk és nyugodt a lelkiismeretünk, akkor boldogságra találunk életünkben.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.” Lk 9,18-22

Elmélkedés

Jézus a kíváncsiaknak nem fedi fel kilétét. A betegek egy gyógyítót látnak benne. A tanításra, az igazságra szomjazók egy tanítót. A tanítványok a követendő Mestert látják személyében. Az írástudók és a nép vallási vezetői egy lázítót, aki nem tartja meg a törvényeket. A főpapok ellenségnek tekintik, és az alkalmat keresik, hogy halálra ítélhessék.

A pozitív vélemények közül kiemelkedik Péter apostol vallomása, aki az „Isten Fölkentjének” nevezi őt. Nem magánvélemény ez, hiszen hitvallása a többi apostol véleményét, hitét is tükrözi. Ekkor még ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit foglal magába e kijelentés. Semmiképpen sem dicsőségesen és hatalommal érkező uralkodót jelent, azaz Jézus nem egy dicsőséggel uralomra lépő Messiás-király. Azt, hogy Jézus az Atya által küldött Megváltó és az Isten által fölkent Üdvözítő, csak a kereszt szemszögéből értik meg. Talán éppen ezért beszél Jézus a rá váró szenvedésről és halálról Péter hitvallása kapcsán. Az apostolok ebből érthetik meg, hogy a szenvedésben és a kereszthalálban válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus a Fölkent, a Messiás, az Isten Fia. A hallgatási parancsot is itt értjük meg. Addig ne essen szó minderről, amíg annak mélysége és jelentése meg nem mutatkozik a kereszten, illetve a feltámadásban.

Ha a megismerés őszinte szándékával közeledem felé, Jézus felfedi előttem kilétét, és felismerem benne az Isten Fiát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust. Lk 9,7-9

Elmélkedés

Jézus galileai működése lassan a végéhez közeledik. Miután felkészítette tanítványait, hogy elkísérjék őt Jeruzsálembe, küldetést adott nekik, hogy munkáját, igehirdetését folytassák. Amikor megjövendöli nekik szenvedését, halálát és megdicsőülését a feltámadás által, azt is nyíltan tudomásukra hozza, hogy az ő életük is megaláztatással, szenvedéssel, üldöztetéssel fog együtt járni, legalábbis akkor, ha kitartanak mellette, mert a tanítvány sorsa sem lehet más, mint a Mesteré. Aki az Úr küldetésében jár, annak nem kell személyes szükségleteire figyelnie, hanem egyedül a szolgálat hűséges teljesítésével kell foglalkoznia.

Jézus újszerű tanítása és rendkívüli cselekedetei amúgy is feltűnést keltettek a nép körében, de az apostolok elküldésével még szélesebb körben keltette fel az emberek figyelmét, köztük az országrész uralkodójáét, Heródesét is. Benne is felmerült a kérdés: ki lehet az, aki ilyen cselekedetekre képes? Vélekedése a korabeli gondolkodás lenyomata. Jézus tanítása és tettei az embereket a múlt prófétáira emlékeztették, köztük Illés próféta személyére. A részlet azzal a megjegyzéssel zárul, hogy Heródes „kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.” Esetében aligha beszélhetünk jószándékú keresésről, csupán emberi kíváncsiság indítja őt. Jézus személye örök titok marad azoknak, akiket csupán kíváncsiság vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!” Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.” Lk 8,4-15

Elmélkedés

Jézus Krisztus szavában és személyében Isten kimondja önmagát, feltárja életét az emberek előtt. Ez a gondolat folytatódik a mai részletben is. Jézus példabeszédet mond a magvető emberről. A magok különféle helyekre kerülnek: többségük a jó földbe, de némely szem az út szélére, kövek vagy tövisek közé. Ez utóbbiak nem tudnak termést hozni, de a jó földbe hullott magok sokszoros termést hoznak.

A hasonlat értelmét maga Jézus tárja fel. Magyarázata szerint a mag Isten igéje, üzenete, tanítása, amely az emberi szívekbe, lelkekbe hull. Egyesek nem fogadják be, míg mások örömmel fogadják, életre váltják s ezáltal bőséges termést hoznak.

A megszólaló, üzenetét közvetítő Isten tehát választ vár az embertől. Ahogyan Isten feltárja önmagát szava által, ugyanúgy az ember is feltárja önmagát Isten előtt, amikor választ ad. Az ember pozitív válasza a hit, Isten üzenetének készséges elfogadása és megvalósítása, a negatív válasz a hitetlenség, Isten elutasítása. Isten hozzám is eljuttatja üzenetét és az én válaszomat is várja. Milyen talajra hull lelkemben szava? Hozok-e bőséges termést jócselekedeteim által? Isten nem egyoldalúan akarja közölni velem üzenetét, hanem beszélgetni szeretne velem, ezért várja válaszomat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Lk 2,33-35

Elmélkedés

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét követően, ma a fájdalmas Szűzanya napján arra emlékezünk, hogy Jézus édesanyja valóban csatlakozott fiának szenvedéseihez. Simeon egykori jövendölése valósult meg akkor, amikor fájdalom érte Máriát olyan esetekben, amikor fiát bántalmazták vagy elutasították. Ez a jövendölés akkor teljesedett be igazán, amikor Szűz Mária, miután végignézte Jézus kereszthordozását, ott állt a Golgota hegyén, a kereszt alatt.

Jézus szenvedése Szűz Mária szívéhez állt legközelebb. Sokan kimentek a Golgotára, hogy végignézzék Jézus keresztre feszítését, de a többség nem osztozott szenvedésében. A katonák csak a rájuk bízott parancs teljesítésével törődtek. A vallási vezetők most is, mint korábban, gúnyolódtak. A városból kijövő bámészkodók részvétlenül szemlélték a szégyenteljes halált. A jeruzsálemi asszonyok sírva, de tehetetlenül nézik a Jézussal történteket. Az apostolok közül csak a legfiatalabb, János van jelen. Jézus őrá bízza édesanyját. Mária számára most teljesedik be, most éri el legnagyobb mértékét a fájdalom, amelyet Simeon előre megjövendölt. Bármennyire is fájdalmas számára, ő végignézi fia halálát, mert osztozni akar Jézus még nagyobb fájdalmában.

Szenvedéseink akkor válnak érdemszerző kereszthordozássá, ha Krisztus megváltó szenvedéséhez és keresztjéhez kapcsolódnak.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok, bízom irgalmadban!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.” Lk 6,39-42

Elmélkedés

Jézus szemléletes hasonlatot mond azzal kapcsolatban, hogy az ember könnyen észreveszi mások legkisebb hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink vannak. Előszeretettel beszélünk mások bűneiről, de nem szeretnénk, ha a mi vétkeink napvilágra kerülnének. Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel, a másik emberben vagy önmagunkban felfedezett bűnnel találkozunk?

Először is azt szögezzük le, hogy ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk. A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk felette, mert egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítélje az emberi cselekedeteket. Ne feledjük, hogy soha nem ismerhetjük teljesen a másik ember élethelyzetét, körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye. Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem feltétlenül a mi feladatunk a másik embert figyelmeztetni bűnére, mert nem biztos, hogy kellő tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és jobb útra térjen.

Ha viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,27-38

Elmélkedés

Jézus nem titkolja el, hogy tanítványait s mindazokat, akik a későbbi időkben őt fogják követni, támadások érik majd. Ezek arra irányulnak, hogy megtörjék a Jézussal való egységünket, s megakadályozzák, hogy a mi Urunk az üdvösség felé vezessen, segítsen minket. De hogyan viszonyuljunk mi, keresztények a támadókhoz, akik nem elégszenek meg a megfélemlítéssel, hanem olykor még a hívők életét is veszélyeztetik? Jézus egyetlen lehetséges magatartásnak azt tartja, hogy szeressük ellenségeinket, s a minket érő rosszat jóval viszonozzuk. Erre adott példát kereszthordozásával és önfeláldozásával. Ez a követendő példa számunkra is, amely a tökéletességre, a szeretet tökéletes megélésére vezet.

Kétségtelen, hogy Jézus szeretet-parancsa az ellenség szeretetében éri el csúcsát. Jót tenni azzal, aki rosszat tesz nekünk, valóban nem könnyű. Az igazságtalanság mindannyiunkat bánt. De késznek kell lennünk arra, hogy jóindulatúak legyünk azokkal, akik velünk szemben elkövetik az igazságtalanságot. Jó volna megértenünk, hogy a rosszat nem lehet egy másik rossz cselekedettel legyőzni. Az erőszakot nem lehet megszüntetni erőszakkal. A bosszú, a megtorlás világából át kell lépnünk a megbocsátás és a szeretet világába. Ezzel Isten példáját követjük, aki szeretetét megmutatja a hálátlanok felé is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz bennünket hitünk titkainak megértésére és indíts minket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor. Lk 5,33-39

Elmélkedés

A farizeusok és az írástudók több témában kezdeményeztek vitát Jézussal. Ezek egyike a böjttel volt kapcsolatos, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A vallási vezetők, akik a heti böjtre vonatkozó szabályokat maguk is betartották és saját tanítványaikkal is betartatták, a maguk gyakorlatára hivatkoznak, továbbá érvként hozzák fel, hogy a nép körében nagy tekintélynek örvendő Keresztelő János is a böjt megtartását kérte tanítványaitól. Nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a böjtöt. Magatartásuk hátterében az állhat, hogy Mesterük nem kéri ezt tőlük számon. Kérdésük tehát vádként fogalmazódik meg Jézussal szemben, aki véleményük szerint nem tartja tiszteletben a böjtre vonatkozó zsidó törvényeket.

Az Úr három rövid példával felel nekik, s egyúttal visszautasítja vádaskodásukat. Az első példa üzenete világos: a vőlegény és a menyasszony örömteli találkozásához, házasságához nem illik a böjt, mert egyszerűen most nem a böjtölésnek, hanem az örvendezésnek van itt az ideje. A ruházatról és a borostömlőkről szóló hasonlatok kapcsolata a böjtöléshez már nem ennyire egyértelmű, minden bizonnyal azt akarják kifejezni, hogy Jézus személyével új idő kezdődött el, amikor a vallásos gyakorlatokat, köztük a böjtöt is új tartalommal kell megtölteni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Az általad elküldött Szentlélek bennünk él, köztük lakik, még akkor is, ha jelenlétére, megszentelő tevékenységére olykor nem figyelünk oda. Segíts minket, hogy ráhagyatkozzunk és engedjük, hogy átalakítson minket! Ne engedd, hogy fékezzük a Szentlélek lendületét, hanem segíts abban, hogy hallgassunk sugallataira, csendes útmutatásaira, figyelmeztetéseire és ösztönzéseire! Ébressze fel bennünk az örök élet utáni vágyat!

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust. Lk 5,1-11

Elmélkedés

Simon Péter háza után az ő halászbárkája kap jelentőséget azáltal, hogy Jézus tanításának helyévé válik. A tény, hogy Jézus az ő bárkájából tanítja a népet, ismét kiemeli Péter elsődleges szerepét, és ez a kiemelkedő szerep folyamatosan erősödik Lukács evangéliumában. Péter ugyanis e jelenetben csupán egy bárkatulajdonos, majd a sikeres halászat után meghívást kap az emberhalászatra, a későbbiekben pedig, mint a krisztusi közösség hajójának kormányosa, első vezetője áll előttünk.

A jelenet leírásában Jézus tanítása és annak pozitív fogadtatása csak röviden kerül megemlítésre, mert az evangélista inkább arra szeretné irányítani figyelmünket, hogy az Úr miként kerül kapcsolatba első tanítványaival és hogyan hívja meg későbbi apostolait. Jézus szavának most is jelentősége van, és annak ereje megmutatkozik Péter kijelentésében: „de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). Ha más mondaná, meg sem tenné, de ő már ismeri Jézus szavának hatékonyságát, bízik abban, hogy a szó most is meghozza eredményét. Bár tapasztalt halászként eszébe sem jutna ilyen időben halászni, mégis megteszi, mégpedig azért, mert Jézus mondja ezt neki, Jézus kéri ezt tőle. Péter viselkedésében tehát megjelenik az isteni szónak való engedelmesség.

Kész vagyok-e engedelmeskedni az Úr szavának?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.