Hírolvasó

  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_page::options_submit() should be compatible with views_plugin_display_page::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_page.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_page::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_page.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_block::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_block.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_attachment::options_submit() should be compatible with views_plugin_display_attachment::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_attachment.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_attachment::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_attachment.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of date_handler_field_multiple::pre_render() should be compatible with content_handler_field_multiple::pre_render($values) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/date/date/date_handler_field_multiple.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_view_plugin_style::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_view_plugin_style.inc on line 0.

2019. április 17. – Nagyszerda (Mt 26,14-25)

Napi evangélium - sze, 2019-04-17 00:00
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!” Mt 26,14-25

Elmélkedés

Tegnap, nagykedden János evangélista leírásából már megismerhettük Júdás árulásának megjövendölését, most ugyanennek a jelenetnek Máté szerinti változatát olvassuk, amelyből megismerhetjük a részleteket. Az árulás nem a véletlen műve, nem pillanatnyi megingás, hanem Júdás tudatos döntése, amelyért természetesen ő a felelős. Tudomása van róla, hogy a főtanács már elhatározta Jézus vesztét és rendeletet adtak ki, hogy aki tud tartózkodási helyéről, jelentse. Júdás úgy érzi, hogy a három éve tartó tanítványi létnek bizonytalan a folytatása, hiszen Mesterét immár halálra keresik. Korábban is tapasztalható volt a Jézus ellen irányuló rosszindulat és gyűlölet, de most már végleges döntés született arról, hogy meg kell halnia. Júdás önként megy el a főpapokhoz, akikkel nem tart sokáig az egyezkedés. Ő jól ismeri Jézus szokásait, ezért könnyen megtalálja a legalkalmasabb időt arra, amikor a katonákat elvezetheti Mesteréhez, amikor a Jézusért rajongó nép nem tudja majd megakadályozni elfogását. A főpapoknak harminc ezüstpénz nem sok ahhoz, hogy végre megszabaduljanak attól, akit oly régóta ellenségüknek tekintenek vallásosságukat kritizáló kijelentései és újszerű törvényértelmezése miatt. Az emberi érdekek, a gyűlölet és a haszonszerzési vágy találkoznak.

Ugyanakkor az események hátterében észrevehetjük az üdvözítő Isten akaratát, a mennyei Atya megváltó tervét és a Fiú engedelmességét. Minden a mi megváltásunkért történik.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus, köszönjük, hogy közöttünk való jelenléteddel ajándékozol meg. Utunkon erősítesz és bátorítasz. Add, hogy mélyen tudatában legyünk jelenlétednek. Küldő szavadra örömmel válaszoljunk minden cselekedetünkkel. Adj nekünk bölcsességet és alázatot, hogy felismerjük jelenlétedet.

2019. április 13. – Szombat (Jn 11,45-57)

Napi evangélium - szo, 2019-04-13 00:00
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt. Jn 11,45-57

Elmélkedés

A Lázár feltámasztása utáni eseményeket, e rendkívüli csoda hatását írja le a mai evangélium. A csoda után egyes jelenlévők szükségesnek tartották jelenteni az esetet a farizeusoknak. A hír hallatára a főtanács tagjai rögtön összegyülekeznek, hogy megvitassák a történteket, illetve azt, hogy mit tegyenek. A főtanács számára nem az a kérdés, hogy miként történhetett Lázár feltámasztása a halálból, hanem az jelent nekik gondot, hogy az esemény hatására „sokan hittek Jézusban.” Úgy érzik, hogy egyre többen csatlakoznak Jézushoz és ez a tény gyengíti az ő szerepüket. Láthatjuk tehát, hogy miközben Jézus egyre jobban kinyilatkoztatja önmagát és isteni hatalmát, a zsidó vallási vezetők részéről egyre inkább fokozódik az ellenállás iránta. Miközben az egyik oldalon terjed az Isten országáról szóló örömhír és egyre többen fogadják azt el hittel a szívükben, a másik oldalon a hitetlenségből fakadó irigység, rosszindulat, féltékenység és gyilkos szándék növekszik.

Máskor legalább volt alapja az elutasításnak, hiszen sok esetben Jézus a törvény szó szerinti értelmével ellentétesen cselekedett. A halottfeltámasztással semmiféle törvényt nem sértett meg, mégis most éri el tetőfokát az ellene irányuló gyűlölet, ennek hatására döntenek arról a főtanácsban, hogy meg kell halnia.

Az események lassan minket is, mindannyiunkat állásfoglalásra késztetnek. Jézus mellett vagy ellene döntök?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

2019. április 12. – Péntek (Jn 10,31-42)

Napi evangélium - p, 2019-04-12 00:00
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban. Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész a zsidók és Jézus szembenállását mutatja be. Az indulatok valóban elszabadulnak, egyesek már köveket ragadnak, hogy halálra kövezzék Jézust, aki persze szavakkal igyekszik védeni magát. A jelenet érdekessége, hogy a vitázó felek elbeszélnek egymás mellett. Ennek az az oka, hogy a zsidók mindvégig Jézus szavaiba kötnek bele. Jelen esetben azt a kijelentését, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) minősítik káromkodásnak. Jézus viszont végig az ő cselekedeteire hivatkozik. Azt állítja, hogy az Atya tetteit viszi végbe, miként tanítása, ugyanúgy cselekedetei, csodái is az Atya irgalmasságát közvetítik az emberek felé.

A hit kettős értelme mutatkozik meg ebben a részben. Egyrészt azt jelenti, hogy hiszünk Jézusnak, hitelesnek tartjuk mindazt, amit mond, bizalommal elfogadjuk tanítását. Azért hiszünk neki, mert a mennyei Atya küldöttének tartjuk. Másrészt a hit azt jelenti, hogy elhisszük amit az Úr önmagáról állít: egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, ő az Atya Fia. Ezt senki ember nem mondhatja önmagáról Jézuson kívül. Az Atya és a Fiú egysége a két személy egymásban való léte. Ezt Jézus így fogalmazza meg: „az Atya énbennem van és én az Atyában.” Jelen helyen ugyan nincs utalás a harmadik isteni személyre, a Szentlélekre, de természetesen a Szentlélek is ennek az egységnek a részese. A Szentháromság szeretet-egységébe, szeretet-közösségébe kapunk mindannyian meghívást.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

2019. április 11. – Csütörtök (Jn 8,51-59)

Napi evangélium - cs, 2019-04-11 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból. Jn 8,51-59

Elmélkedés

Az elmúlt napok evangéliumaiban több olyan vitabeszédet olvastunk, amelyek felépítése azonos. A tanítás azzal kezdődik, hogy Jézus tesz egy kijelentést, amely ellenkezést vált ki a zsidókból, legalábbis azokból, akik nem hisznek benne. A tiltakozás aztán alkalmat ad Jézusnak, hogy részletesebben kifejtse mondanivalóját. A mai részlet szintén ezt a felépítést követi. Jézus kijelenti: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A hitetlenek rögtön megütköznek szavain és tiltakozni kezdenek. Példáikat, Ábrahám, az atyák vagy a próféták halálát a múltból veszik, mert a múltból vannak tapasztalataik. Ezzel szemben Jézus nem a múltba tekint, hanem a jövő felé, az örök élet a jövőben vár azokra, akik megtartják tanítását. A zsidók félreértésének másik oka, hogy ők csupán a test halálára gondolnak, Jézus viszont a lélek halhatatlanságára.

E ponton érdemes tisztáznunk, hogy Jézus nem azt ígéri az ő tanítványainak, követőinek, nekünk, hogy mentesít minket a földi haláltól. A halált egyetlen ember sem kerülheti el. Aki megszületett erre a világra, annak élete egyszer véget fog érni. Jézus azt ígéri, hogy a halál után lesz új élet, lesz feltámadás. Aki a földön vele együtt vállalta a szenvedéseket, az vele együtt fog majd részesülni a feltámadás dicsőségében. Aki a földön vele élt, az vele élhet majd az örökkévalóságban is.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

2019. április 10. – Szerda (Jn 8,31-42)

Napi evangélium - sze, 2019-04-10 00:00
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.” Jn 8,31-42

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus a hitetlen farizeusokhoz beszélt, előttük próbálta igazolni mennyei származását. Most azokhoz fordul, akik hisznek benne, de János evangélista nem nevezi meg pontosabban, hogy kikhez intézi szavait. A beszéd buzdítás, hogy tartsanak ki, maradjanak meg Krisztus tanításában! Úgy érezzük, hogy erre a buzdításra azért van szükség, mert a zsidó származású első tanítványokat és évtizedekkel később a zsidókból lett keresztényeket támadások érhették. Az igehirdetés azt próbálta tisztázni, hogy miért érdemes Jézus mellett kitartani, tudniillik azért, mert nem a mózesi törvény megtartása, hanem a Krisztusban való hit és az általa hirdetett örömhír szerinti élet jelenti az ember számára az üdvözülést. Jézus személyében felismerni az Üdvözítőt és a Megváltót, ez az az igazság, amelyben ki kell tartani.

A Fiú azt a küldetést kapta az Atyától, hogy szavával hirdesse az üdvösségre vezető igaz tanítást és ez az isteni igazság megnyissa az emberiség számára az üdvösségre vezető utat. Nem titkos tanítás ez, amelyet csak a kiváltságosok ismerhetnek meg, hanem mindenki számára szóló üzenet, felhívás, meghívás. Isten teljes igazsága jelen van Krisztusban, s ez ismerhető fel benne azok számára, akik hisznek. Az igazság felismerése erkölcsi állásfoglalásra késztet minket: meg kell tartanunk a szeretet parancsát, gyakorolnunk kell az irgalmasságot, mert ez a feltétele az üdvösségnek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2019. április 9. – Kedd (Jn 8,21-30)

Napi evangélium - k, 2019-04-09 00:00
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban. Jn 8,21-30

Elmélkedés

Jézus fellépése, tanítása és cselekedetei újra és újra ugyanazt a kérdést teszik fel: ki ő valójában? Olyan kérdés ez, amelyet tanítványai és ellenfelei egyaránt igyekeztek megválaszolni, és a későbbi időkben is ez lett a legfontosabb kérdés azok számára, akik Istent keresik. A kérdésre csak hittel lehet válaszolni. Ezt a hitet láthatjuk azokban, akik csatlakoznak hozzá, tanítványai, majd tanúságtevői lesznek. E tanúságtétel elindíthat másokat a hit útján, de mindannyian eljutunk addig a pontig, hogy személyes hitünket is meg kell fogalmaznunk, meg kell vallanunk. Természetes kívánság, hogy ehhez a személyes hitvalláshoz keressük a biztos, megbízható alapokat.

Mások hiténél, tanúságtevő életénél is fontosabb fogódzópont, hogy mit mond Jézus önmagáról. Az evangéliumok sok ilyen állítást, kinyilatkoztatást megőriztek az Úrtól. A mai evangéliumban is saját származásáról, eredetéről beszél Jézus. Azt szeretné, ha megértenék és elfogadnák, hogy ő valóban a mennyei Atya küldötte. Mennyei származásának elfogadásához hitre van szükség. A hit azonban hiányzik azokból a farizeusokból, akik hallják szavait.

János evangélista nem a kételkedőket, hanem a hívőket állítja elénk példaképül, amikor így zárja le ezt a részt: „E szavak után sokan hittek Jézusban.” Érdemes nekünk ismételten elolvasnunk az evangéliumot, átgondolnunk Jézus kijelentéseit, mert így fog megerősödni a hitünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

2019. április 7. – Nagyböjt 5. vasárnapja (Jn 8,1-11)

Napi evangélium - v, 2019-04-07 00:00
Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,1-11

Elmélkedés

Az irgalmas Isten előtt

A házasságtörő nő nem a maga akaratából, hanem az őt elítélők kényszerítése miatt találkozik Jézussal, és az ő személyén keresztül Isten irgalmával. A történet olyannyira szép üzenetet fogalmaz meg az irgalmasságról, hogy nem is János evangéliumába illik, hanem Szent Lukács művébe, aki az evangélisták közül a legnagyobb figyelmet szenteli az isteni irgalmasság bemutatásának Jézus példabeszédei és más tanításai során. Lényeges, hogy nem egy példabeszédről, nem egy kitalált történetről van szó, hanem egy olyan esetről, amely a valóságban is megtörtént.

A történet hátterét röviden mutatja be János evangélista. Jézus napközben tanít a templomban, az emberek szívesen hallgatják. Estére kimegy az Olajfák-hegyére, majd reggel visszatér a templomba. Újra köré gyűlnek az emberek, hogy hallgassák tanítását. Ekkor jelennek meg az írástudók és a farizeusok, akik magukkal hozzák a megvádolt asszonyt. Jézushoz intézett szavaikkal nyomban feszültséget keltenek. Olyan érzésünk támad, mintha teljesen mindegy volna nekik, hogy mi lesz az asszony sorsa, halálra kövezik vagy életben marad, nekik most az a fontos, hogy Jézus szavaiban kifogásolnivalót találjanak. Kérdésükben szembeállítják a mózesi törvényt és Isten irgalmasságát, amelyről Jézus oly sokat tanít. Mózes törvénye ugyanis úgy rendelkezik, hogy halált érdemel az a nő, aki házasságtörést követ el, meg kell őt kövezni. Ezt a törvényt idézik fel Jézusnak, aki persze az emlékeztető nélkül is jól ismeri a törvény rendelkezését. A farizeusok szándékosan keltenek feszültséget a törvény előírása és az irgalmasság között, szándékosan hoznak létre kérdésükkel egy csapdahelyzetet. Ha Jézus helyesli az asszony megkövezését, akkor azzal vádolhatnák, hogy az irgalmasságról, a megbocsátásról hirdetett tanítása üres és álszent. Ha pedig felmenti az asszonyt, akkor az a vád éri, hogy nem tartja tiszteletben a vallási és társadalmi élet alapjául szolgáló mózesi törvényt. Jézus azonnal átlátja a helyzetet, felismeri a kérdezők rossz szándékát, ezért nem válaszol azonnal, nem felel indulatból. Írni kezd a föld porába, hogy mindenki elgondolkozzon közben és megnyugodjon. A kérdezőket nem érdekli, hogy Jézus mit ír a porba, hanem tovább faggatják, választ sürgetnek tőle. És meg is kapják a feleletet: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Ez a válasz kifejezi, hogy nem akarja eltörölni, megszüntetni a törvényt, ugyanakkor jelzi azt is, hogy senkinek nincs joga ítélkezni a másik ember felett, mert valójában mindenki bűnös, és az ítélkezés Istenre tartozik.

Ez a válasz már elgondolkodtatja az írástudókat és a farizeusokat, ők is jól tudják, hogy nem vonhatják majd ki magukat az isteni ítélkezés alól. És a válaszból mi is megértjük: ha az igazságosságot tartjuk a legfőbb elvnek emberi kapcsolatainkban, akkor velünk szemben is az ő igazságosságát fogja érvényesíteni Isten, azaz megkapjuk majd tőle a bűneinkért járó büntetést. De ha az igazságosság könyörtelen hangoztatása helyett teret engedünk a megbocsátásnak, akkor mi is számíthatunk Isten irgalmára.

A történet Jézus bátorításával fejeződik be: „Menj, de többé ne vétkezzél!” Az irgalom új lehetőséget ad. Amikor megbocsátok embertársamnak, új lehetőséget adok neki. Amikor Isten megbocsát nekem, akkor új lehetőséget kapok tőle, hogy neki tetszően éljek.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Jézus! Te nem a bűnös asszony múltjára voltál kíváncsi, ezért nem faggattad őt. Ő nem állt neki mentegetőzni, nem akarta titkolni bűnét és nem volt szándékában személyes felelősségét kisebbíteni. A te figyelmed a múlt helyett a jövőre irányul. A bűnt helyteleníted, elítéled, de az embert nem akarod elítélni. Te azért jöttél, hogy megmentsd a bűnösöket és megtérésre indítsd őket. A te isteni irgalmasságod túllép a mi bűnös múltunkon és elindít minket a remény, a megigazulás útján. Elismerjük, hogy az emberi ítélkezések a porba alázzák a másik embert, de a te irgalmasságod felemel, talpra állít, lehetőséget ad egy új életre.

2019. április 6. – Szombat (Jn 7,40-53)

Napi evangélium - szo, 2019-04-06 00:00
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért. Jn 7,40-53

Elmélkedés

A Sátoros-ünnep utolsó napján történt eseményeket olvassuk a mai evangéliumban. A főpapok és a farizeusok miután értesültek arról, hogy Jézus nyilvánosan tanít a templomban, szolgákat küldenek, hogy fogják el és vezessék a főtanács elé. János evangélista kiemeli, hogy a tanítást hallgatók körében megoszlás keletkezik, egyesek prófétának és Messiásnak nevezik Jézust, mások viszont ismételten földi szármázásáról beszélnek. Ez utóbbiak tehát tudják, hogy Jézus a galileai Názáretből származik, de onnan nem jöhet a Messiás. Betlehemi születéséről viszont nem tudnak.

A zsidó főtanácsban szintén megosztottság mutatkozik. Nincs egyetértés abban, hogy mit tegyenek Jézussal. Nikodémus megszólalása érdekes helyzetet teremt. Jézus személyével kapcsolatban is a törvény megtartását szorgalmazza azoknak, akik amúgy éppen arról voltak ismertek, hogy a legaprólékosabban ragaszkodtak a törvények pontos megtartásához, most viszont, amikor távollétében és kihallgatása nélkül ítéletet mondanak Jézusról, könnyen átlépik a törvényesség határát.

A kérdés, hogy honnan származik Jézus, továbbra is nyitott marad. A főtanács tagjainak szándéka, hogy mit tegyenek Jézussal, még nem végérvényes. Még nincs döntés, nem hoznak határozatot, hanem megmaradnak bizonytalanságukban.

Az én számomra pedig továbbra is ugyanaz a kérdés: Hiszem-e, hogy Jézus a Messiás, ő a Megváltóm?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

2019. április 5. – Péntek (Jn 7,1-2.10.25-30)

Napi evangélium - p, 2019-04-05 00:00
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája. Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Az evangéliumi történet azzal indul, hogy a Sátoros-ünnep alkalmával Jézus a jeruzsálemi templomban tanít. Tudja, hogy a zsidó vallási vezetők el akarják őt fogni, ezért titokban érkezik a többi zarándok között a városba, ott viszont vállalja a nyilvános fellépést. A nép elcsodálkozik ezen, mert valószínűleg tudomásuk van a vezetők szándékáról, most viszont azt látják, hogy Jézus zavartalanul tanítja a népet, senki nem akadályozza meg őt ebben. A nép találgatni kezdi, hogy vajon fordulat állt-e be a vezetők Jézushoz való viszonyában vagy sem? A vezetők részéről megmutatkozó hallgatást egyesek úgy értékelik, hogy talán már ők is elismerik az Úr messiási küldetését, az Atyától való származását.

Úgy látszik tehát, hogy lényeges kérdés volt Jézus származása. Rendkívüli tekintéllyel tanított, cselekedetei természetfeletti hatalomról tanúskodtak, tehát szavai és tettei az Atyától való származására utaltak. De sokan ismerték családját, földi származását. Ezek szerint ő is csak ember, ugyanolyan ember, mint mindenki más. De akkor honnan van rendkívüli hatalma?

Válaszában Jézus arról tanít, hogy egyesek ugyan valóban ismerik földi származását, de ez még nem mond el mindent az ő személyéről. Földi származásához, emberségéhez még hozzá kell tenni isteni származását, azt, hogy ő valóban Isten, aki az Atyától jött. Hiszem-e, hogy Jézus az Atya küldötte? Hiszem-e, hogy ő a Megváltó?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!

2019. április 3. – Szerda (Jn 5,17-30)

Napi evangélium - sze, 2019-04-03 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Jn 5,17-30

Elmélkedés

A Beteszda-fürdőben történt gyógyítás után tovább folytatja János evangélista annak bemutatását, hogy a zsidó vallási vezetők miért fordulnak szembe Jézussal. A gyógyítás szombaton történt, ami önmagában is bűnös dolog, a szombati nyugalomra vonatkozó törvény megszegése az ő szemükben. Ezt követően Jézus kijelentése tovább fokozza az indulatokat. Azt állítja ugyanis, hogy a harmincnyolc éve béna ember gyógyulása az ő Atyjának köszönhető, azaz Istennek, aki szüntelenül, még szombaton is munkálkodik, kiárasztja irgalmát az emberekre. A mindenható Istent tehát az Atyjának nevezi Jézus, amit mi hittel elfogadunk, de ennek elfogadása az egykori zsidó emberek számára nem volt könnyű. Ők úgy értelmezték a kijelentést, hogy Jézus Istenné teszi magát, Istennek tartja magát, amit egyetlen ember sem mondhat. Aki ilyet állít, az istenkáromlást követ el és a törvény szerint halálbüntetést érdemel.

A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel az egész emberiségre, különösen a szegény bűnösökre, akiket Jézus legirgalmasabb szíve oltalmaz. Az ő keserves kínszenvedése által könyörülj rajtunk, hogy irgalmad mindenhatóságát dicsérjük mindörökké.

2019. április 2. – Kedd (Jn 5,1-16)

Napi evangélium - k, 2019-04-02 00:00
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. Jn 5,1-16

Elmélkedés

Szent János evangélistára jellemző, hogy Jézus csodáinak elbeszélésekor nem elsősorban a betegség leírására és annak megszűnésére koncentrál, hanem sajátos tanításokat fűz valamennyi ilyen esethez. A mai evangéliumban is megfigyelhető az evangélistának ez a törekvése. Az a szándéka, hogy bemutassa, hogyan növekszik idővel a jeruzsálemi vallási vezetők szembenállása Jézussal. Az Úr mindig az Atya szeretetét és irgalmát mutatja meg csodáival, ezzel szemben az őt hitetlenül elutasítók csak saját emberi hagyományaikhoz ragaszkodnak és előítéleteik fogságában élnek. A csodát követő párbeszédekből feltárul számunkra az egyik oldalon az irgalmas Isten nagylelkűsége, a másik oldalon pedig az ember kicsinyessége.

A gyógyítás helyszíne a Beteszda-fürdő, amely egyrészt esővizet gyűjtött össze, másrészt földalatti vízforrások is táplálták. Ez utóbbiak időszakos feltörése hozhatta mozgásba a vizet, s ennek a korabeli néphit isteni működést, gyógyító hatást tulajdonított. Ebben a környezetben találkozik Jézus a harmincnyolc éve beteg emberrel, tehát egy olyan helyen, ahol mindenki a csodára várt. De honnan jön a csoda? A vízből, a föld alól? Vagy az égből, az Istentől? Jézus azért jött, hogy gyógyulást hozzon, mégpedig Isten irgalmának köszönhető gyógyulást. A gyógyító isteni kegyelem pedig azt a beteget éri el, akin nem segítenek az emberek, aki a leginkább elhagyatott, akinek szinte már alig maradt reménye a gyógyulásra.

Hiszem-e, hogy Isten a legnagyobb bajomban is tud segíteni?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

2019. április 1. – Hétfő (Jn 4,43-54)

Napi evangélium - h, 2019-04-01 00:00
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után). Jn 4,43-54

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy gyógyító csodáról olvasunk, Jézus meggyógyítja a Kafarnaum városában élő királyi tisztviselő fiát. A leírás azonban abból a szempontból eltér a gyógyító csodáktól, hogy amíg más esetekben Jézus általában megérinti kezével a beteg testrészt és az a mozdulata eredményezi a gyógyulást, most viszont a beteg, halálán lévő fiú nincs is jelen, tehát Jézus távolból gyógyítja meg. A leírásnak ebből a módjából egyértelműen kiolvasható János evangélista szándéka, aki nem a gyógyulást, hanem a csodát eredményező hitet, az apa kérésében megmutatkozó hitet akarja hangsúlyozni. A történetben Jézus úgy áll előttünk, mint az élet ura, akinek nem akadály a földrajzi távolság, bármikor tud életet, új életet ajándékozni még távolból is.

Az apa hite azonban kezdetben még nem erős. Hisz Jézus gyógyító hatalmában, de úgy gondolja, hogy az a hatalom akkor fog megnyilvánulni, ha az Úr a beteghez megy. Ezért kéri, aztán pedig sietteti Jézust. A történetben és az apa magatartásában akkor következik be a fordulat, amikor Jézus kijelenti: „Menj csak! Fiad él.” Ez azt jelenti, hogy nem kell megismételni kérésedet és az sem szükséges, hogy a házadba induljak, hiszen kérésedet most teljesítettem. És ebben a pillanatban már nem gyenge, hanem erős hitűnek látjuk őt. Hisz Jézus szavának és elindul hazafelé. Ha nem hinne, bizonyára tovább győzködné Jézust, hogy tartson vele a beteghez.

Hiszek-e az Úr szavában? Hiszem-e, hogy Jézus egyetlen szava gyógyulást hoz számomra?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

2019. március 31. – Nagyböjt 4. vasárnapja (Lk 15,1-3. 11-32)

Napi evangélium - v, 2019-03-31 01:00
Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-3. 11-32

Elmélkedés

Ingyenes és kiérdemelhetetlen

A nagyböjti időszakban többször is felidézem magamban a tékozló fiú történetét. Ilyentájt szívesen nézegetem a különböző művészeti ábrázolásokat, amelyek sajátos látószöge vagy éppen apró részlete új szempontot ad a példabeszéd értelmezéséhez. Nem mintha a Jézus által mondott eredeti történet nem volna önmagában is elég gazdag és ne adna számunkra évtizedekre vagy akár egy egész életre elmélkedési témát, főként akkor, ha őszinte bűnbánattal lépünk rá az Atyához vezető útra, de mégis hasznos számunkra megismerni mások értelmezési szintjét is. A művészeti ábrázolások, festmények esetében persze mindig kétséges, hogy mit akar üzenni a művész, hiszen nem szokás részletes magyarázatot írni egy festményhez. Nem tudni tehát, hogy a művész valóban azt akarta-e üzenni alkotásával, amit a művészettörténészek vagy más szakértők belelátnak, vagy amit én belelátok szemlélésem, elmélkedésem során aktuális élethelyzetem miatt. Ez a kis kétely azonban ne rettentsen minket vissza attól, hogy elmélyüljünk egy-egy ilyen történetben.

Idén is előveszem az egyik legismertebb alkotást, Rembrandt festményét. A Jézus által mondott eset, amelyet egyesek talán csak egy kitalált történetnek tartanak, az idők során újra és újra megismétlődik. A fiú az apához, az apa a fiához hajol, a bűnbánat és az irgalom találkozása ez. A fiúnak nem volt könnyű a visszatérés, de vajon az apának könnyebb volt-e a visszafogadás? A várakozás biztosan nem volt könnyebb, mindketten megszenvedtek ezért a találkozásért, s talán éppen szenvedésük miatt fakad belőle percekkel később új öröm. A fiú részéről a visszafogadottság öröme, az apa részéről a megbocsátás öröme. Ezt az örömöt még a nehézszívű idősebb testvér sem tudja beárnyékolni. De a találkozás pillanata még nem az örömé, az ünneplés csak később következik. Most még csak szótlanul ölelik egymást, az apa tekintete nem fiára szegeződik, hanem a távolba, ahonnan visszatért, s ahová oly sokszor tekintett az elmúlt évek során. Talán minden nap. Még nem szokta meg, hogy tekintetének, nézésének új irányt ad a fiának hazatalálása. Még nem szokta meg, hogy gondolatait ne a bánat, hanem az örvendezés vezesse. A fiú tekintetét nem láthatjuk, arcát apja ruháiba rejti, de érzései mintha apjának arcán tükröződnének vissza. Nyugalom sugárzik ebből az arcból. A fiú részéről a nyugtalan, bűnös, elrontott élet után újra nyugalom, a hazatalálás, az apára találás, az irgalom elnyerésének nyugalma. Az apa részéről a reményteli várakozás beteljesedésének nyugalma, az együttérzés nyugalma, az új szeretet kezdetének nyugalma. Az irgalom, a megbocsátás ingyenes és kiérdemelhetetlen. Jól tudja ezt mind az apa az irgalom osztója és a fiú, az irgalom részese.

Isten irgalmát én sem tudom kiérdemelni. Lehet bármennyire is tökéletes, azaz szeretetből fakadó a bánatom, mégsem ennek érdeme a megbocsátás Isten részéről. Lehet bármennyire is erős bennem az elhatározás, hogy bűneimmel, bűnös múltammal szakítva a jó útra térek, mégsem ennek jutalma az Istentől felém áradó megbocsátás. Lehet bármennyire is őszinte és erős bennem az Isten szeretetében való újjászületés vágya, mégsem ennek jutalmaként részesülök Isten irgalmában. Hanem ingyen. Mert Isten irgalmas. Mert önmagát nem tagadja meg. Nem érdemlem meg, de ő mégis visszafogad szeretetébe. Ezért ölelem át hálával őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

2019. március 30. – Szombat (Lk 18,9-14)

Napi evangélium - szo, 2019-03-30 01:00
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18,9-14

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasott tanítást Lukács evangélista „példabeszédnek” nevezi, de aligha járunk távol az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a valós életben is előfordulhatott az, amit Jézus megfogalmaz ebben a beszédben. Két emberről hallunk, akik a templomba mennek imádkozni, de úgy tűnik, hogy különböző szándék van a szívük mélyén. A törvénytiszteletéről ismert farizeus szavait inkább dicsekvésnek, mintsem alázatos imának nevezhetnénk: felsorolja mindazt, amit érdemnek tart vallásgyakorlatában. Istennek mondja el, aki mintha e dicsekvés nélkül nem is tudna róluk. A farizeus elhatárolja önmagát azoktól, akik a vallásosságban szerinte alacsonyabb szinten állnak, azaz nem tartják meg hozzá hasonló szigorúsággal a törvényeket. Egy öntelt, beképzelt, önmagát tökéletesnek, bűntelennek tartó ember beszél így.

A vámos egészen más lelkülettel lép Isten elé. Tudja, hogy ő egy bűnös ember, aki most azért lép a szent Isten elé, hogy bocsánatot kérjen. Teszi ezt alázattal, őszinte bűnbánattal. Még szemét sem meri az ég felé, Isten felé emelni, hanem szégyenkezve, lesütött szemmel mondja el bocsánatkérését. Csak egyetlen mondatot mond mellét verve: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!”

A nagyböjti időben talán nekünk ezt az egyetlen mondatot kellene ismételgetnünk nap mint nap: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

2019. március 29. – Péntek (Mk 12,28b-34)

Napi evangélium - p, 2019-03-29 01:00
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Az írástudók feladata, hogy a mózesi törvény előírásait értelmezzék és a törvény helyes megtartására tanítsák az embereket. A törvénymagyarázat azt jelenti, hogy konkrét élethelyzetekre alkalmazzák az isteni parancsokat. Ha a mindennapi életben az emberek között előfordult valamilyen vitás helyzet, akkor az írástudókhoz fordultak, akik olyan részeket kerestek a törvényben, amelyek megoldást adhattak a vitás ügyben. A különféle vallási vagy politikai csoportokhoz tartozó írástudók konkrét ügyek nélkül is vitáztak olykor arról, hogy bizonyos törvényi előírásoknak mi a helyes értelme.

A mai evangéliumi részben arról olvasunk, hogy egy ilyen vitába akarják bevonni Jézust. Bár Márk evangélista a kérdező írástudóval kapcsolatban nem említ ellenséges szándékot, mégsem mondhatjuk, hogy jóindulatú volt a kérdés, mert az előzményekben az írástudók először az adófizetéssel (vö. Mk 12,13-17), majd a feltámadással (vö. Mk 12,18-27) kapcsolatban tették próbára Jézust egy-egy vitában. A mostani kérdés arra irányul, hogy a törvények közül melyik a legfontosabb. Jézus válasza egyértelmű: a szeretetnél, amelyet mindenekelőtt Isten felé, valamint embertársaink felé kell gyakorolnunk, nincs fontosabb. A szeretet e kettős irányú parancsa minden más előírást felülmúl.

Megvalósítom-e ezt? Vajon valóban az a legfontosabb számomra, hogy szeressem Istent és embertársaimat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Vezess végső célom, a mennyei Atya felé! Belátom, hogy egyedül a krisztusi út, a szeretet útja, a remény útja, a megbocsátás útja, az öröm útja, az igazi szabadság útja, az élet tiszteletének útja vezet az Atyához az örök üdvösségre! Segíts megtalálnom a helyes utat és támogass, hogy ezt az utat soha el ne hagyjam s azon meg ne álljak! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2019. március 28. – Csütörtök (Lk 11,14-23)

Napi evangélium - cs, 2019-03-28 01:00
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.” Lk 11,14-23

Elmélkedés

Miután Jézus egy ördögűző csodát tett, azzal vádolják meg őt, hogy az ördögök fejedelmével szövetkezve képes ilyen rendkívüli cselekedetekre. A vádaskodást Jézus beszéde követi, amelyben rávilágít az elképzelés belső ellentmondására: az ördögnek, a gonosz léleknek nem érdeke, hogy távozzon az emberekből. Ezután Jézus tisztázza az ő különleges erejének, hatalmának forrását: ő a mindenható Isten segítségével, a tőle kapott erő birtokában képes arra, hogy az embereket megszabadítsa a gonosz ártó befolyásától. Kijelentéseit két példával igyekszik megvilágítani, az egyik az önmagában meghasonlott királyságról, a másik a házát védelmező erős emberről szól.

A történet befejező mondatára is érdemes felfigyelnünk: „Aki nincs velem, az ellenem van.” Ez a kijelentés arra utal, hogy az ember nem maradhat semleges: vagy Jézus mellé állunk, aki harcol a gonosszal, vagy szembefordulunk Jézussal, ahogyan azt a gonosz lelkek is teszik.

A nagyböjti időszakban nekem is fel kell vennem a harcot a bennem lévő gonosszal szemben. Ebben a küzdelemben nem vagyok egyedül, hanem Jézus kegyelme segít. Vele elutasíthatom a kísértéseket és eredményes lesz jóra való törekvésem. Kinek a befolyását engedem érvényesülni életemben? A gonoszét, ami a kárhozatra taszíthat, vagy Jézusét, aki az üdvösségre vezet?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!

2019. március 27. – Szerda (Mt 5,17-19)

Napi evangélium - sze, 2019-03-27 01:00
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.” Mt 5,17-19

Elmélkedés

Az evangéliumokban számos olyan esetről olvasunk, amikor az egykori zsidó vallási vezetők Jézust azzal vádolják, hogy nem tartja meg a törvényt, illetve azt a hivatalos magyarázattól eltérően értelmezi. Főként a szombati nyugalom megtartásával kapcsolatban kerül elő ez a vád, de a válással, az esküvel és az ellenségszeretettel kapcsolatban is újszerű álláspontot képvisel Jézus.

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a tanítványai számára tisztázza az ószövetségi törvényhez való viszonyát, hiszen ők is láthatták, hogy Mesterük nem szó szerint értelmezi a vallási és társadalmi életet szabályozó törvényeket. Kijelentése így hangzik: „Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem tökéletessé tenni.” A törvény tehát, amit Isten Mózes idejében adott a választott népnek továbbra is érvényben marad, de megújult, tökéletesített formában. Jézus arra utal ezzel, hogy a farizeusok és írástudók idővel eltávolodtak Isten eredeti szándékától és a maguk emberi szempontjait helyezték előtérbe. Ez utóbbiaktól meg kell tisztítani a törvényt, hogy az isteni szándék újra a maga teljességében nyilvánuljon meg benne. E megújított törvény nem más, mint az evangélium, az Isten országáról szóló örömhír. Jézustól kezdve ez a tanítás vezeti az embereket az örök élet felé, ennek megtartása jelenti az üdvösséget.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

2019. március 26. – Kedd (Mt 18,21-35)

Napi evangélium - k, 2019-03-26 01:00
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35

Elmélkedés

A nagyböjt idején újra és újra előkerül az evangéliumokban a megbocsátás témája. Egyrészt arra figyelünk, hogy a végtelenül irgalmas Isten hogyan keres minket, bűnösöket, másrészt felszólítást kapunk arra, hogy embertársainkkal szemben legyünk megbocsátóak.

A Péter apostol kérdése a mai evangéliumban azt feszegeti, hogy van-e határa a megbocsátásnak? Követhet-e el valaki olyan súlyos bűnt ellenünk, amit már nem kell megbocsátanunk? Jézus válasza egyértelművé teszi, hogy az irgalmasság határtalan. A „hetvenszer hétszer” kifejezés legfeljebb a matematika nyelvén jelent 490-et, de a megbocsátásban ennél a számnál sem állhatunk meg. Jézus azt mondja ezzel a nagy számmal, hogy nincs értelme számolgatni az alkalmakat, hogy hányszor bocsátunk meg, mert sosem juthatunk el addig, hogy megállhatnánk és ne kellene megbocsátanunk.

Ennek a felhívásnak azért van létjogosultsága, mert Isten is ilyen határtalan a megbocsátásban, ezt szemlélteti az evangélium második felében a példabeszéd. Akinek Isten mérhetetlen nagy adósságot enged el, az nem viselkedhet szívtelenül azzal szemben, aki neki csupán egy kevéske összeggel tartozik. Ha Isten nekünk minden bűnünket megbocsátja, akkor ne kövessük a szívtelen szolga példáját, hanem mi is legyünk megbocsátóak felebarátainkkal!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

2019. március 25. – Hétfő, Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) (Lk 1,26-38)

Napi evangélium - h, 2019-03-25 01:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mindenható Isten üdvösségünk történetében egyedülálló feladatra választja Máriát: ő lesz a megtestesült Ige, a Megváltó édesanyja. Ennek hírét közli Gábor angyal a názáreti lánynak, ahogyan azt a mai ünnep evangéliumában olvassuk. Az üzenetből Mária megismeri Isten vele kapcsolatos tervét, majd kezdeti csodálkozása után elfogadja ezt a tervet, elfogadja sajátos feladatát az üdvösség művében. Egy ember beleegyezésére, Mária igenjére volt szükség ahhoz, hogy Isten Fia emberré lehessen, megszülethessen, eljöhessen emberi világunkba. És ebben a beleegyezésben benne van az egész emberiség vágya, mindazoké, akik Istentől várják a szabadulást, a megváltást, az üdvösséget.

Mária felajánlotta magát, egész életét Istennek. Ennek köszönhetően tudott az isteni kegyelem csodálatos gyümölcsöt teremni benne. Együttműködik a kegyelemmel, engedi, hogy a kegyelem átformálja és alkalmassá tegye a szolgálatra.

Isten bennünket is kiválaszt valamilyen feladatra, nekünk is küldetést ad, és alkalmassá tesz minket arra, hogy együttműködjünk kegyelmével. Ha felismerjük a mindenható Isten velünk kapcsolatos szándékát, akkor fogadjuk azt örömmel! Engedjük, hogy átformáljon minket az isteni kegyelem! Tegyük meg, amit Isten kér tőlünk! Legyen a mi életünk is szolgálat, Istennek tetsző szolgálat!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Atyám, te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

2019. március 24. – Nagyböjt 3. vasárnapja (Lk 13,1-9)

Napi evangélium - v, 2019-03-24 01:00
Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.” Lk 13,1-9

Elmélkedés

Kitől meríthetünk erőt?

A XIX. századi orosz regényíró, Goncsarov minden bizonnyal legismertebb műve az Oblomov című regény. A mű főhőse egy értelmes és művelt fiatalember, aki rendelkezik némi vagyonnal, de birtokainak igazgatásával már mit sem törődik. A lusta, tunya életmód jellemzi Oblomovot, aki képtelen bármiféle változtatásra az életében. Ábrándozik és álmodozik, világmegmentő tervei vannak, de csak gondolatban. Tudja jól, hogy hány és hány feladatot tudna megoldani, meg is volna hozzá a képessége, de mindenféle munkát halogat, nem tesz semmit tervei megvalósulása érdekében. A semmittevés és a tehetetlenség talán legjobb példája ő a világirodalomban.

Nem követendő, hanem inkább elrettentő példaként említem az ő személyét a mai nagyböjti vasárnapon, amely nap evangéliumának témája az élet megváltoztatása. Életünk során sokszor érezzük, hogy elértünk egy határhoz, egy fordulóponthoz, amikor változtatnunk kell, kellene. A változás sok esetben a lakóhelyünket, munkahelyünket vagy más életkörülményeinket érinti, de még ennél is lényegesebb, amikor azt érezzük, hogy életvitelünkön, magatartásunkon, az emberekhez való hozzáállásunkon kellene változtatni, mert egy új házba könnyebb átköltözni, mint leszokni egy rossz szokásukról. Honnét, kitől meríthetünk erőt a szükséges változások megtételéhez? A változást olykor a tőlünk független külső körülmények kényszerítik ki belőlünk, de ezek nem mindig hozzák magukkal a belső változást, a lelki megújulást. Érezzük a változás szükségét, de szüntelenül csak halogatunk, pótcselekvésekbe menekülünk vagy kitalálunk magunknak okokat, ami miatt nem lépünk, nem változtatunk a helyzeten. A gyakorlatban ez úgy mutatkozik meg, hogy nem tudjuk megújítani fojtogató kapcsolatunkat azzal, akivel együtt élünk vagy dolgozunk. Talán azért, mert nem akarunk fájdalmat okozni neki, vagy azért mert mi magunk is félünk a változástól, önmagunk megváltoztatásától. Másik példa, hogy új életmódra, egészségesebb táplálkozásra, több testmozgásra volna szükségünk, de túl bonyolultnak tűnik egy új napirend kialakítása. Ismét másik példa, hogy valaki értelmetlennek tartja munkáját, rossz a munkahelyi légkör, de fél a váltástól, bizonytalan, hogy talál-e új munkahelyet. A vallási életben pedig úgy mutatkozik meg ez, hogy halljuk Istentől a megtérésre szólító üzenetet, főként most, a nagyböjti időben hangsúlyos a téma, de mi ragaszkodunk vallási szokásainkhoz, és nem is tartjuk magunkat annyira bűnösnek, hogy meg kellene térnünk. Vagy ha mégis érezzük magunkban a lelki újjászületés vágyát, akkor nincs hozzá elég lelkierőnk.

A hívő ember úgy gondolja, hogy az ilyen élethelyzetek fogságából Isten ereje hozhat szabadulást. A saját helyzetemmel, lelki állapotommal való elégedetlenség még nem elég motiváció a változáshoz. Istentől kell azt kérnem. Ő az, aki megmutatja számunkra a kiutat és ad erőt a változáshoz. A megtérés az ő kegyelmi ajándéka. Ő mondja meg azt is, hogy mikor kell egy fát kivágni, mert az teljesen életképtelen, vagy hogyan lehet azt életképessé tenni, termőre fordítani, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Tegyük meg mindazt, amit Isten kér tőlünk és meg fogjuk tapasztalni a lelki újjászületés örömét!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

Tartalom átvétel