Hírolvasó

  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_page::options_submit() should be compatible with views_plugin_display_page::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_page.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_page::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_page.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_block::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_block.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_attachment::options_submit() should be compatible with views_plugin_display_attachment::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_attachment.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_attachment::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_attachment.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of date_handler_field_multiple::pre_render() should be compatible with content_handler_field_multiple::pre_render($values) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/date/date/date_handler_field_multiple.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_view_plugin_style::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_view_plugin_style.inc on line 0.

2021. május 7. – Péntek (Jn 15,12-17)

Napi evangélium - p, 2021-05-07 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!” Jn 15,12-17

Elmélkedés

Jézus szeretet-parancsa túlmutat az ószövetségi törvényen. Az ószövetség idején az alapelv a következő volt: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Lev 19,18). Jézus új parancsa így hangzik: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

Jézusnak nincs titka sem tanítványai, sem a későbbi időkben őt követők előtt. Mindent elmondott, mindent kinyilatkoztatott nekünk, amit az Atya rábízott. Tulajdonképpen ez minden közösség eszménye: senkinek nincs titkolni valója a másik előtt, senki nem kutakodik olyan dolgok iránt, amelyek nem rá tartoznak, mindenki megbízik a közösség többi tagjában. Ha a krisztusi közösségben a bizalom légköre uralkodik, akkor nem félünk megosztani egymással életünk tapasztalatait és támogatni tudjuk a másikat élete egy nehéz időszakában. A teljes bizalom légkörében senkinek nem kell letagadnia, elrejtenie gyengeségeit, hiszen tudja, hogy a közösség tagjai nem fogják lenézni emiatt, hanem segítségére lesznek hibái kijavításában. Az egyházi közösség bizalomteljes légkörében nincs helye sem az irigykedésnek, sem a versengésnek, hanem mindenki arra fog törekedni, hogy lelkileg gazdagítsa a másikat. Kétségtelen, hogy a mi Urunk szeretetét nem tudjuk felülmúlni, de érdemes komolyan vennünk szavait, kérését, parancsát. Törekedjünk a tökéletes szeretetre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te a Szentlélek által minden korban kiárasztod szeretetedet az emberekre. Taníts engem a szeretet gyakorlására. Soha nem felejtem, hogy te a végsőkig elmentél a szeretetben. Atyád és az emberek iránti szeretetből áldoztad fel magadat, megmutatván számunkra, hogy a szeretet nem szavakat kíván, hanem odaadást és hűséget. Úgy akarok élni, ahogy te éltél, s úgy akarok szeretni, ahogyan te szeretsz engem! Küldd el a Szentlelket, hogy megtanítson az önzetlen és önfeláldozó szeretetre! Segíts minket, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

2021. május 6. – Csütörtök (Jn 15,9-11)

Napi evangélium - cs, 2021-05-06 00:00
Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Jn 15,9-11

Elmélkedés

Az Egyház tagjai Krisztushoz kapcsolódnak, belőle táplálkoznak, általa élnek. Ezt a kapcsolatot szemléltette a tegnapi evangéliumban a szőlőtő és a szőlővesszők példázata, és ennek a kapcsolatnak a lényegét világítja meg Jézus a mai evangélium szerint.

A mi Urunk azt kéri tőlünk, hogy maradjunk meg az ő szeretetében, mint a tökéletes öröm forrásában. Jézus mindig az Atya szeretetében marad, engedelmeskedve neki, azaz teljesítve mindazt, amit az Atya kíván tőle. Mi akkor élünk Jézus szeretetében, ha az ő parancsai szerint élünk. Jézusnak az Atyához való kapcsolatát a szeretet határozza meg, és ebbe a szeretetközösségbe hív meg minket Isten.

Ha meghozzuk a döntést, hogy Jézussal akarunk élni és megtesszük felé az első lépéseket, akkor ő a segítségünkre siet. Kezdetben nem várja tőlünk, hogy azonnal bőséges termést hozzunk, hanem megelégszik azzal a kevéssel, amit a magunk emberi erejéből tudunk neki adni. De szüntelenül vigyáznunk kell arra, hogy hozzá kapcsolódjunk és belőle merítsünk erőt, nehogy elszáradjunk vagy terméketlenné váljunk. Ha látja bennünk az életképességet, a lelki erősség csíráját, akkor ő már tudja, hogyan kell alakítania életünket, hogy bő termést hozzunk. Célunk az, hogy megmaradjunk a Krisztussal való élő és éltető egységben, s a jócselekedetek gyümölcsét teremjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te légy társam az Atyához vezető úton! Te légy erősítőm, ha fáradok! Te légy bátorítóm, ha csüggedek! Te légy örömöm, amikor megérkezem! Segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

2021. május 5. – Szerda (Jn 15,1-8)

Napi evangélium - sze, 2021-05-05 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

A szőlőtőről és a szőlővesszőkről mondott jézusi példabeszéd megértéséhez nem szükségesek komoly biológiai ismeretek, elegendő ennyit tudnunk, hogy a szőlővesszők a szőlőtőről fakadnak, nőnek, és ha egy vesszőt levágnak a tőről, az nem fog tovább élni, nem képes gyümölcsöt érlelni.

Az ószövetségben a szőlőskert Isten népét jelképezi (vö. Iz 5,1-2). Az emberek olyanok, mint egy szőlő, a választott nép pedig mint egy nagy szőlőskert, amelyet Isten nagy gondossággal ültetett Palesztina dombjain (vö. Zsolt 80,9-12). De a szőlőskert fejlődése nem úgy történt, miként azt Isten elvárta és elgondolta. Nem termett ízletes gyümölcsöt, hanem csak savanyú szőlőt és ehetetlen vadszőlőt, azaz a választott nép nem engedelmeskedett, nem teljesítette Isten parancsait. Ezért Isten úgy határozott, hogy új szőlőskertet telepít, új szőlőt ültet. Az új szőlőtő pedig Jézus Krisztus, az Isten Fia. Hozzá, az új szőlőtőhöz kapcsolódik vesszőként az újszövetség népe, a krisztusi közösség, az Egyház tagjai. Hozzá kapcsolódunk, belőle élünk, általa tudjuk a szeretet gyümölcseit teremni.

A hasonlat szerint Isten a szőlőműves, aki időnként elvégzi a metszést, azaz eltávolít rólam minden feleslegeset és mindazt, aminek nem kell növekednie. Istennek ez a tevékenysége az én lelki fejlődésemet szolgálja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szeretetedet. Taníts minket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts kegyelmeddel, hogy mindig közelebb kerüljek az Atyához! Légy velem és te vezess életutamon! Vezess a szeretet útján!

2021. május 4. – Kedd (Jn 14,27-31a)

Napi evangélium - k, 2021-05-04 00:00
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.” Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Szent János evangélista hosszan, részletesen leírja Jézusnak az utolsó vacsorán mondott tanítását, ami az ő búcsúbeszéde. Ezt a beszédet olvassuk részleteiben a következő napokon. A mai szövegünkben a békesség az alaptéma: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek” – mondja Jézus. A későbbiekben a béke, mint ajándék többször is megjelenik, a feltámadt Jézus köszönti így tanítványait: „Békesség nektek!” (vö. Jn 20,19, Jn 20,21, Jn 20,26).

Jézus egyértelműen megkülönbözteti az általa adott és az Atyától származó békességet attól a békétől, amit a világ nyújt. Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy a Római Birodalomban erőszakkal, katonai erővel igyekeztek fenntartani a békét, a lázadó mozgalmakat a lehető leggyorsabban letörték. A katonai fellépés és megtorlás sokszor túlzó volt, hogy elvegyék a kedvet a további lázadásoktól. Jézus nem ilyen nyugalmat és nem ilyen békét ad az embereknek és a nemzeteknek. Az ő békéje nem a hatalomgyakorlók által az elnyomottakra kényszerített nyugalom. Az ő békéjének alapja az emberek közti egyenlőség és az igazságosság. A krisztusi béke az öröm forrása.

Milyen légkör uralkodik a környezetemben? Hogyan járulhatok hozzá a béke építéséhez a családomban, a munkahelyemen és az egyházi közösségemben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az irgalmasság kimeríthetetlen forrása minden ember számára. Te vagy Megváltónk és Üdvözítőnk! Te mondtad egykor: „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak!” Taníts minket arra, hogy irgalmasok legyünk embertársainkkal, miként az Atya is irgalmas hozzánk! Tégy bennünket az irgalmasság evangéliumának hirdetőivé, hogy minden ember megismerje és megtapasztalja az irgalmas Isten szeretetét! Ajándékozz meg minket tisztánlátással, hogy fölismerjük bűneinket, s azokat őszintén megvalljuk! Adj nekünk őszinte bűnbánatot és tiszta szívet!

2021. május 3. – Hétfő, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok (Jn 14,6-14)

Napi evangélium - h, 2021-05-03 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” Jn 14,6-14

Elmélkedés

A múlt pénteki evangéliumban olvastuk azt a részletet, amelyben Tamás apostol ezt kérdezi: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” (Jn 14,5). Erre válaszolja Jézus a következőt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam”, miként a mai részlet kezdődik. Mivel erről a kijelentésről már röviden elmélkedtünk, ezért most – Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepének evangéliuma kapcsán – inkább Fülöp apostol kérdését és az arra adott választ vegyük szemügyre.

Fülöp ezt kéri Mesterétől: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Nem csak az ő vágya fogalmazódik meg ebben a kérésben, hanem sok-sok ember vágya. Jézus sokat beszélt apostolainak és tanítványainak az Atyáról, ezért nem csoda, ha látni szeretnék az Atyát. Mi is olvassuk nap mint nap az Úr tanítását, ezért bennünk is felébred a vágy, hogy lássuk az Atyát.

Jézus pedig egészen egyszerű választ ad: aki őt látja, az az Atyát is látja. Ez a felelet nem csak Fülöpnek szól, hanem nekünk is. Sosem gondolhatjuk, hogy Isten elérhetetlenül távol van tőlünk. Nem gondolhatjuk azt, hogy emberként nem ismerhetjük meg a végtelen Istent. Mert Isten egészen közel jön hozzánk Jézus személyében, azaz emberré válásával, és ő az, aki kinyilatkoztatja magát nekünk az ő Fiában, Jézusban.

Jézus válasza továbbá nem csak a benne hívőknek, hanem az Istent keresőknek is szól.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

2021. május 2. – Húsvét 5. vasárnapja (Jn 15,1-8)

Napi evangélium - v, 2021-05-02 00:00
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Jn 15,1-8

Elmélkedés

Élő szőlővessző

A mai vasárnap azt a példabeszédet olvassuk az evangéliumban, amelyben Jézus önmagát szőlőtőhöz, az Atyát a szőlőskert gazdájához, tanítványait és minket pedig szőlővesszőkhöz hasonlítja. Ezt mondja: „Én vagyok a szőlőtő és Atyám a szőlőműves” (Jn 15,9), majd a következőkkel folytatja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5).

A Szentírás többször beszél az ószövetségi népről, mint az Úr szőlőjéről, nem hallgatva arról sem, hogy a szőlő sokszor terméketlen maradt, azaz a nép hűtlenné vált. A prófétákat, akiket a szőlő gazdája, Isten küld a néphez, a gonosz munkások megölik, mert azt gondolják, hogy övék lehet a szőlő. Azzal a reményteli gondolattal is találkozunk, hogy Isten új szőlőt fog ültetni, amely majd idejében megtermi gyümölcsét, új szövetséget köt az emberekkel. Ez akkor teljesedik be, amikor az Atya a Fiút elküldi a világba, aki az igazi szőlőtő, s aki életének feláldozásával termi meg a szeretet gyümölcsét. Jézus Krisztus áldozatával a szőlő termése, a bor az Eucharisztiában az ő vérévé válva örökre megpecsételi ezt az új szövetséget. A hívő ember részéről a szentáldozás, Krisztus testének és vérének vétele jelenti azt a bensőséges és élő kapcsolatot Isten és az ember között, amelyre a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd utal.

Jézus felszólítást intéz hozzánk, hogy maradjunk őbenne, kapcsolódjunk hozzá, ragaszkodjunk hozzá, miként a szőlővesszők kapcsolódnak a szőlőtőhöz. Ez a hosszú távú kapcsolat és ragaszkodás talán egyeseknek furcsának tűnik, hiszen világukban a mobilitás, a mozgékonyság előtérbe került. Nem jelent már gondot, hogy a fiatalok lakóhelyüktől távoli városokba járnak tanulni, és ha a családfenntartó más városban kap munkát, akkor az egész család vele költözik. Ismerek olyan családokat, akiknél ez néhány évente előfordul, és megszokták már a rendszeres költözködést. Az állandóan változó, felgyorsuló világban nem mindenki tartja fontosnak, hogy legyenek gyökerei, tartozzon valakihez vagy valamilyen közösséghez. De egy idő után ők is megérzik mindennek a hiányát, megérzik, hogy érdemes valahová, valakihez tartozni. A keresztény ember számára az emberi kapcsolatok mellett az is fontos, hogy lelki kapcsolatban legyen Istennel.

A keresztény művészetekben nagyon szépen jelenítik meg a Jézusról, mint szőlőtőről szóló evangéliumi példázatot. Az ábrázolásokon középen van Krisztus, az igazi szőlőtő, akiből leágazik tizenkét szőlővessző, amelyek az apostolokat jelentik. Az apostolok szőlővesszőjéből nőnek ki a többi tanítvány szőlővesszői, amelyek termést hoznak. Magunkat is könnyen elhelyezhetjük az ilyenfajta képeken, amelyek a Krisztushoz való tartozáson túl arra is rávilágítanak, hogy mindannyian az Egyház nagy közösségéhez tartozunk és egymással is élő kapcsolatban vagyunk. Nem csupán Krisztussal köt bennünket össze a szeretet, mint a kapcsolat biztos alapja, hanem egymással való kapcsolatunknak is ez a szeretet az éltető eleme.

Az kapcsolódik élő szőlővesszőként Jézushoz, aki azonosulva az Egyház célkitűzésével aktívan részt vesz annak apostoli munkájában. Az egyszerű világi hívőt is mindenkor át kell hatnia annak a missziós lelkesedésnek, amely az evangélium hirdetésének szolgálatába állítja őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hozzád fűződő engedelmes, fiúi kapcsolat és az Egyház többi tagjával való testvéri szeretettől vezérelt közösség ápolása egyaránt fontos számunkra. Az igazi bölcsesség megmutatja számunkra az utat az Atyához és az örök életre, s ez az út annak felismerésével kezdődik, hogy egyszerű, szegény emberek vagyunk. Egyszerű emberek, akik Isten nélkül semmit sem érünk. Szentlelked indítson minket arra, hogy az életszentségre törekedjünk, bátran megvalljuk hitünket, közösségben éljünk egymással és hirdessük az evangéliumot! Legyünk élő szőlővesszők! Legyünk az Egyház élő tagjai! Segíts minket, hogy megmaradjunk a te szeretetedben, és Isten megdicsőítése által bőséges termést hozzunk!

2021. május 1. – Szombat, Szent József, a munkás (Mt 13,54-58)

Napi evangélium - szo, 2021-05-01 00:00
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát. Mt 13,54-58

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét, Jézus nevelőapját, a Szent család őrzőjét, a munkások védőszentjét ünnepli. Szent József ünnepének evangéliuma Jézus Názáretben tett látogatásáról számol be, amely részben József is említésre kerül. A názáretiek azt gondolják, hogy Jézus Józsefnek, az „ácsnak fia.”

A názáreti látogatás, az őt gyerekkora óta ismerőkkel való találkozás meglehetősen fájdalmas volt Jézus számára. Az ember jó érzéssel tér vissza hazájába, szülőföldjére, lakóhelyére, családja, ismerősei körébe. A távollét idején érzett honvágy után megkönnyebbülést jelent az otthonhoz való közeledés, a helybeliekkel való újbóli találkozás. Mosolyogva köszöntik egymást azok, akik egy ideje nem látták egymást és barátságosan beszélgetnek egymással. Jézus is ilyesmire számíthatott, amikor a szombati istentisztelet alkalmával tanítani kezdett a zsinagógában. Kezdetben elismerik bölcsességét és csodatevő erejét, de aztán hamar ellenségessé válik a hangulat. Ahol hiányzik a nyitottság, ott az emberi kapcsolatok megváltoznak. Ahol hiányzik a hit, ott az Istennel való kapcsolat meggyengül, akár meg is szűnik egy időre.

Keserűen hangzik Jézus szava: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Ha nincs elfogadás, ha nincs hit, akkor csak az előítéletek uralkodnak. Az Úr ott tesz csodát, ahol hittel elfogadják őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

2021. április 30. – Péntek (Jn 14,1-6)

Napi evangélium - p, 2021-04-30 00:00
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Jn 14,1-6

Elmélkedés

Szent János evangéliumának több részlete is szép példája annak, hogy az I. század vége felé, amikor az evangélista megírta könyvét, hogyan is történhetett az igehirdetés, a hit továbbadása a keresztény közösségben. A 14. fejezetben három apostol kérdése és az azokra adott válasz hangzik el, de ezek olyan kérdések, amelyek nem csak az apostolokat, hanem valamivel később a korai Egyház tagjait is talán a leginkább foglalkoztathatták. Az első kérdést Tamás apostol teszi fel: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat” (Jn 14,5)? Aztán pedig Fülöp apostol kéri: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk” (Jn 14,8)! Harmadikként pedig Júdás Tádé apostol, tehát nem az áruló, kérdezi: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod magadat kinyilatkoztatni, és nem a világnak” (Jn 14,22)? Jézus válaszaiban a korabeli keresztények választ találtak kétségeikre és nehézségeikre.

Mai elmélkedésünkben csak a Tamásnak adott feleletre térjünk ki egészen röviden: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” – mondja Jézus. Három fontos szó. Út nélkül nem tudnánk menni, haladni, előre jutni. Igazság nélkül nem lehet jó és helyes döntést hozni. Élet nélkül, az örök élet nélkül a halálba, a teljes megsemmisülésbe zuhannánk. Jézus mutatja meg számunkra és tulajdonképpen ő maga az Atyához vezető út. Ő tanítja nekünk az üdvösségre vezető igazságot és általa jutunk el az örök életre.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

2021. április 29. – Csütörtök (Jn 13,16-20)

Napi evangélium - cs, 2021-04-29 00:00
Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termébe vezet minket. Ez ugyan egy kis időbeli ugrás az elmúlt napokon olvasott részekhez képest, de ennek a részletnek az alapgondolata megegyezik az elmúlt napok témájával, illetve tovább viszi azt. Jézus ugyanis ezt mondja: „Aki engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” E szavak jelentése a következő: Aki Jézust befogadja az életébe, az magát Istent fogadja el élete Urának. Aki Jézusban hisz, az hisz az Atyában is, aki Jézust a világba küldte. Továbbá ezt mondja Jézus: „Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be.” Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus küldötteinek elfogadása az Úr elfogadását jelenti, a küldöttek elutasítása pedig az Úr elutasítását.

Szándékosan cseréltem fel a sorrendet Jézus kijelentésében, hogy világossá váljon az időrendi sorrend. Először az Atya a küldő és Jézus a küldött, majd pedig Jézus a küldő és az apostolok, valamint az ő utódaik a küldöttek. Mindaz tehát, amit Jézus az Atya küldötteként tesz, nem ér véget az ő e világból való távozásával, azaz mennybemenetelével, hanem ezt követően is folytatódik. Az Egyház küldetést kapott Krisztustól, amelyet minden korban teljesíteni kell: hirdetnie kell az örömhírt és meg kell mutatni az embereknek az üdvösség útját.

Van-e bátorságom és erőm, hogy az Úr küldötteként az örömhírt hirdessem?

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

2021. április 28. – Szerda (Jn 12,44-50)

Napi evangélium - sze, 2021-04-28 00:00
Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus továbbra is az Atyával való kapcsolatáról beszél, de most már mintha nem is az őt hitetlenül kérdezőknek válaszolna, hanem a benne hívők számára fogalmaz meg egy buzdítást, aminek a lényege, hogy higgyenek benne.

Jézus ezt mondja: „Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem”, és itt egyértelműen a mennyei Atyáról van szó. Szent János evangéliumának egyik kulcsmondata ez, amely feltárja a Jézusban való hit lényegét. Jézus egységben van az Atyával, tehát nem a saját nevében tanít, hanem az Atya szól általa az emberekhez, és nem a saját nevében cselekszik, hanem általa az Atya mutatja meg jóságát, szeretetét és irgalmát az embereknek. Aki Jézust látja, az a mennyei Atyát látja. Aki Jézust hallgatja, az az Atyát hallgatja. Aki tehát meg akarja ismerni Istent, annak Jézust kell megismernie, mert ő valóságos Isten és egységben van az Atyával.

Jézus nem mutat bizonyítékokat a benne nem hívőknek és nem sorol érveket azoknak, akik származásának igazolását követelik tőle. Nem egy újabb jel vagy kijelentés igazolja ugyanis azt, hogy ő valóban Isten Fia, hanem maga az Atya. Jézus mindent az Atya akaratából tesz, s itt ne csak az ő látványos csodáira gondoljunk, hanem minden egyes cselekedetére, akár a legkisebbre is. Jézus nem tesz semmit az Atya tudta nélkül, ezért ő az Atya leghűségesebb képmása számunkra.

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

2021. április 27. – Kedd (Jn 10,22-30)

Napi evangélium - k, 2021-04-27 00:00
Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” Jn 10,22-30

Elmélkedés

Jézus korában fokozott Messiás-várás jellemezte a zsidó népet, amely főként annak volt köszönhető, hogy ebben az időben római megszállás alatt élt a zsidóság. A nemzeti függetlenség hiánya megerősítette azt az elképzelést, miszerint az eljövendő Messiás megszabadítja a népet az idegen uralomtól.

A mai evangéliumban ez a kérés hangzik el Jézus felé: „Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” A kérés arra irányul, hogy Jézus mondja meg világosan vagy egyértelmű jellel igazolja, ha valóban ő a Messiás, azaz bizonyítékot vártak tőle.

Válaszában Jézus korábbi cselekedeteire hivatkozik, amelyek igazolják isteni hatalmát, de természetesen csak azok számára, akik hittel fogadják, értelmezik, szemlélik az ő tetteit. Az ember részéről nyitottságra van szükség az isteni igazságok meglátásához és elfogadásához. A farizeusokból, az írástudókból, a vallási vezetőkből hiányzik ez a nyitottság, ők a saját messiás-elképzeléseikhez ragaszkodnak.

A részlet végén Jézus kijelentése feltárja a mennyei Atyával való kapcsolatának titkát: „Én és az Atya egy vagyunk.” Egységük az engedelmesség gyümölcse, mert Jézus mindig az Atya akaratát teszi, életében és halálában egyaránt. Az Úr engedelmessége nem egy függőségi viszony, azaz nem olyan, mint egy beosztott és a főnöke vagy egy katona és parancsnoka közti kapcsolat. Jézus nem kényszerből vagy függőségből engedelmeskedik az Atyának, hanem szeretetből.

Szeretetből teljesítem-e Isten akaratát?

© Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.

2021. április 26. – Hétfő (Jn 10,1-10)

Napi evangélium - h, 2021-04-26 00:00
Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Jn 10,1-10

Elmélkedés

A jó pásztorról szóló példabeszéd, amelyet a mai napon olvasunk, a kapu képével kezdődik: „Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora.” A kapu tehát felfedi, hogy ki közeledik a nyájhoz jó szándékkal, mert a pásztor minden esetben a kaput használja, a rabló viszont nem.

De más jelentése is van a kapunak Jézus történetében. A kapu megvédi a bent lévőket a kintiektől, a bárányokat a farkasoktól, Isten népének nagy nyáját a hitetlen ragadozóktól. Ezért a kaput időnként be kell zárni és gondoskodni kell őrzéséről és arról, hogy illetéktelenek ne tudjanak bejutni és kárt okozni a nyájban. Máskor pedig a kaput ki kell nyitni, hogy a bárányok bejuthassanak a biztonságot nyújtó helyre. Természetesen nem a rablók és tolvajok mondják meg, hogy a kapu mikor legyen zárva és mikor nyitva, de őket ez igazán nem is érdekli, hiszen úgyis más bejutási helyet fognak keresni. A kapu nyitását és zárását a pásztor határozza meg, aki felelős a nyájért, s akit a kint lévő rossz szándékúak aligha befolyásolhatnak.

Jézus példabeszéde tehát nem csak az ő és Egyháza kapcsolatáról ad tanítást, hanem az általa megbízott pásztorok és az Egyház tagjai kapcsolatát is leírják. Minden idők és a jelen kor pásztorai számára is Jézus, a Jó Pásztor a példakép, az ő megbízásából végzik szolgálatukat. Helyes, ha erről a pásztorok nem feledkeznek meg és helyes, ha a bárányok is meg vannak erről győződve.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!

2021. április 25. – Húsvét 4. vasárnapja (Jn 10,11-18)

Napi evangélium - v, 2021-04-25 00:00
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” Jn 10,11-18

Elmélkedés

A pásztorok felelőssége

Ma, a Jó Pásztor vasárnapján, amely napon papi és szerzetesi hivatások világnapját tartjuk, ezt mondja Jézus az evangélium szerint: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” Amikor Jézus kimondta ezeket a szavakat, az apostolok nem értették, nem érthették meg, hogy mire gondolt. János apostol, aki leírta ezeket a szavakat, szintén csak később, a Golgota hegyén értette meg e kijelentés valódi értelmét. A kereszt alatt állva csendesen szemlélte, hogy az Úr hogyan adja oda az életét a juhokért. Amikor eljött számára és a többi apostol számára a tanúságtétel ideje, akkor jól emlékeznek Mesterük szavaira, és megértették, hogy az a hivatásuk, hogy Péter vezetése alatt összegyűjtsék a nyájat, a Krisztusban hívőket.

A benne hívőket bárányokhoz hasonlítja Jézus. A mi Jézussal való személyes kapcsolatunkra is érvényes ez a hasonlat, hiszen ő Jó Pásztorként vezet minket, az ő bárányait. Ne értsük félre szavait! Ő nem arról beszél, hogy „bárgyú birkák” vagyunk, akik ész nélkül követjük a nyáj többi tagját, hanem arról, hogy ő a mi vezetőnk. Ismer minket, és nevünkön szólít minket, gondoskodik rólunk, nem hagyja, hogy elvesszünk, törődik velünk, miként a pásztor a rábízott nyájjal. Érdemes engedelmesen követnünk Jézust, aki az örök életre vezet minket. Érdemes megőriznünk a közösséget vele. Nem csak ő ismer minket, hanem mi is jól ismerjük szavát, hangját, tanítását. Jézus hangját akkor ismerem, ha rendszeresen hallgatom őt, olvasom tanítását. Jézus hangját akkor követem, ha megtartom tanítását és a tőle megismert igazság szerint élek.

Az évszázadok során az apostolok Szentlélek által vezetett utódai, a püspökök és a papok összegyűjtötték Krisztus nyáját, és arra törekedtek, hogy elvezessék őket az Egyház közösségébe. Tisztában voltak azzal, hogy ilyen felelősséget csak Krisztusért lehet vállalni. Minden papnak és mindenkinek, akinek bármilyen tisztsége van az Egyházban tanúságot kell tennie arról, hogy a Jó Pásztor minden korban jelen van és munkálkodik az Egyházban. Minden lelkipásztornak kötelessége, hogy keresse az elveszett bárányt és visszavezesse a közösségbe. Minden egyházi személynek Krisztushoz, a Jó Pásztorhoz hasonlóan kell gondoskodnia a gyengékről és védelmeznie az egész nyájat. Aki bízik az Úr szeretetében, az meg tud felelni ennek a hivatásnak.

A pap olyan személy, aki meghallotta Krisztus hívását és követi a Jó Pásztort. Emellett megbízást kap Istentől arra, hogy ő is pásztorként vezesse Isten népét, s e feladatának akkor tud megfelelni, ha a rábízottak megismerik hangját, pontosabban szavában, igehirdetésében felismerik az Úr szavát és életében felismerik Jézus odaadását és szeretetét.

A pap soha nem feledkezhet meg arról, hogy pásztori és vezetői feladatát mindig szolgálatnak kell tekintenie és alázattal kell gyakorolnia. Tudja, hogy Krisztusnak, a Jó Pásztornak a szolgája és örömmel ébred annak tudatára, hogy egészen különleges kegyelemben részesült azáltal, hogy az Úr kiválasztotta és meghívta őt. Minél inkább tudatosítja magában azt, hogy a papi hivatás Isten ingyenes ajándéka, annál nagyobb lelkesedéssel végzi szolgálatát az emberek javára, azaz ajándékozza önmagát az embereknek. Nem puszta kötelességteljesítésről van itt szó, hanem örömteljes szolgálatról. A hivatás örömét és jutalmát Krisztus adja.

© Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék és mindig szeretettel végezzék!

2021. április 24. – Szombat (Jn 6,60-69)

Napi evangélium - szo, 2021-04-24 00:00
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” Jn 6,60-69

Elmélkedés

A tegnapi napon a zsidó vezetők reakciójáról olvastunk az evangéliumban, akik nem értették, hogy miként adja Jézus az ő testét az embereknek. De nem csak ők kételkedtek, hanem még Jézus tanítványai között is voltak egyesek, akik elfogadhatatlannak tartották az Úr kijelentéseit, s ezért inkább megszakították a vele való tanítványi kapcsolatot, miként erről a mai rész beszámol. Itt tehát nem ellenfelekről van szó, hanem olyan tanítványokról, akik azt gondolják, hogy Mesterük túl messzire ment. Eltántorodásuk figyelmeztetés számunkra: Ne legyünk elbizakodottak! A Szentlélek megvilágosító kegyelme nélkül senki, mi sem érthetjük meg Jézus szavait!

A távozók kételkedése ismét csak az Egyiptomból való kivonulásra emlékeztet minket, amelyre már többször utaltunk az elmúlt napok elmélkedéseiben. A kivonulás után a pusztában a nép megtapasztalta az éhséget és a szomjúságot. Egyesek azt mondták, hogy jobb sorsuk volt Egyiptomban a húsos fazekak mellett, s amikor jóllakásig ehettek kenyeret (vö. Kiv 16,3). Kételkedtek Isten jelenlétében és azt gondolták, hogy Isten megfeledkezett választott népéről. A kivonuláskor a testi éhség és szomjúság ébresztett egyesekben hitetlenséget, most pedig Jézus kijelentései az ő testéről, mint az örök élet kenyeréről.

A Jézust elhagyók hitetlenségének ellenpontjaként hangzik el a jelenet végén Péter apostol hitvallása: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Az Úr ezt kérdezi ma tőlem: „Te is el akarsz menni?” Milyen választ adok?

© Horváth István Sándor

Imádság

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te valóban sokat kívánsz tőlünk. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az eskünél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem saját akaratomról egészen lemondani, hogy semmi ne akadályozzon az örök élet felé!

2021. április 23. – Péntek (Jn 6,52-59)

Napi evangélium - p, 2021-04-23 00:00
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. Jn 6,52-59

Elmélkedés

Az elmúlt napokban Jézusnak a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszédét olvastuk részletekben az örök élet kenyeréről. Tanításának vége felé megszólalnak a jelenlévő zsidó vezetők is, kérdéseket tesznek fel neki, miként erről a mai evangéliumi részben olvasunk. Jóindulattal nevezhetnénk ezt beszélgetésnek is, de valójában vitába szállnak vele, hitetlenségükről tanúskodó ellenvéleményt fogalmaznak meg, s ez a vita egyre feszültebbé válik. Ezt kérdezik: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Ebből úgy tűnik, hogy megértették a beszéd lényegét, de mégis félreértésből fakad a kérdés, hiszen ők szó szerint értették szavait, azaz azt gondolták, hogy úgy kell megenni Jézus testét, ahogyan a húsvéti bárány húsát elfogyasztják a húsvéti szertartáskor. Értetlenségüket, hitetlenségüket, kételkedésüket érzékelve Jézus nem vonja vissza korábbi kijelentését, de még csak nem is árnyalja azt, hanem még határozottabban kijelenti: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.”

Ettől a ponttól kezdve Jézus szavaiban már az első keresztény közösség hitvallása is tükröződik. Azé az új közösségé, amely az utolsó vacsorán születik és amely már hittel vallja, hogy Jézus feltámadt a halálból. Erről tanúskodik a beszédben a következő kijelentés: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

Krisztus testének vétele erősítse bennünk a feltámadás és az örök élet hitét!

© Horváth István Sándor

Imádság

Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!” Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!

2021. április 22. – Csütörtök (Jn 6,44-51)

Napi evangélium - cs, 2021-04-22 00:00
A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” Jn 6,44-51

Elmélkedés

A mai evangélium szerint beszédében Jézus emlékezteti hallgatóságát az ószövetségi idők egyik legnagyobb csodájára, amikor Isten a pusztában mannával táplálta a választott népet. A húsvéti ünnepen, amikor a zsidók az Egyiptomból való kivonulásra, kiszabadulásra emlékeztek, minden esztendőben felidézték ezt a múltbeli eseményt, a családi szertartás alkalmával pászkát, azaz kovásztalan kenyeret és sült bárányt fogyasztottak. A bárány szintén az Egyiptomból való szabaduláshoz kötődik, mert a kivonulás éjszakáján ezt fogyasztották. Az utolsó vacsorán, illetve másnap Jézus megújította, új tartalommal töltötte meg ezt a húsvéti szertartást. Új kenyeret adott az apostoloknak, az ő testét, másnap, nagypénteken pedig megmutatkozott, hogy ő az új áldozati bárány, aki a kereszten meghalt minden emberért.

Jézus már a mostani beszédében ígéretet fogalmaz meg: „Aki e kenyérből eszik, örökké él”, s itt már az általa adott kenyérről beszél. Mondanivalójának értelme az ő húsvéti áldozatának fényében derül ki. Azt kéri ugyanis, hogy már ne a kivonulásra emlékeztető mannát és bárányt együk, hanem az ő keresztáldozatának emlékére az új mannát és az új húsvéti bárányt, az ő testét és vérét fogyasszuk. Ezért mondja: „A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”

Az Úr kérésének teljesítése, az ő szent testének vétele, azaz a szentáldozás az ő új és örök áldozatában részesít engem.

© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

2021. április 21. – Szerda (Jn 6,35-40)

Napi evangélium - sze, 2021-04-21 00:00
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” Jn 6,35-40

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi szakasz azzal fejeződött be, hogy a Jézust hallgató nép lelkesen felkiáltott: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Ez a kérés emlékeztet minket a szamariai asszony kérésére, akivel Jézus Jákob kútjánál találkozott. Ő ezt mondta: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé!” (Jn 4,15) Ahogyan ez az asszony az iható, a szomjúságot oltó vízre gondolt, ugyanúgy a Jézust hallgató tömeg is az ehető, a testi éhséget csillapító kenyérre gondol. Jézus viszont az üdvösség forrásáról, az örök élet vizéről tanította a szamariai asszonyt, ezen a helyen pedig az örök élet kenyeréről, mint lelki táplálékról beszél. Az asszonynak világosan értésére adta, hogy aki a kút vizéből iszik, az egy idő után újra szomjas lesz, de aki az általa adott élő vízből, mint lelki forrásból iszik, az nem fog többé szomjazni. Ehhez hasonló a mostani kijelentése is: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.”

A két történet egy másik szempontból is összekapcsolódik, ugyanis mindkettőben szerepel, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, aki az Atya akaratát teljesíti. A szamariai asszonynak ezt mondta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott” (Jn 4,34). Most pedig kijelenti: „Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

A Jézusban való feltétlen hit és az ő testével, az Oltáriszentséggel való táplálkozás erősítse bennünk a készséget, hogy mi az Atya akaratát teljesítsük!

© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megelőző és mindent felülmúló szeretetednél nincs nagyobb. Azért jöttél el emberi világunkba, azért lettél emberré és éltél a földön, azért tanítottad az embereket, azért vállaltad a szenvedést és a halált, azért támadtál fel a halálból és küldted el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük a mennyei Atya végtelen szeretetét. Éljen bennünk a te szereteted és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálom életem értelmét. Segíts, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet feléd és embertársaim iránt.

2021. április 20. – Kedd (Jn 6,30-35)

Napi evangélium - k, 2021-04-20 00:00
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” Jn 6,30-35

Elmélkedés

A lisztből sütött kenyér, a testi étel nem elég az embernek, mert lelki éhségünket nem tudja csillapítani. A testi étel nem elég az emberi élet fenntartásához sem, mert még ha folyamatosan, minden nap tudjuk magunknak biztosítani a megfelelő mennyiségű ételt, akkor is véget ér egyszer az életünk. A mindennapi étel szükséges az életben maradáshoz, de gondolunk-e a halál utáni életre, az örökkévalóságra? Isten legcsodálatosabb ajándéka számunkra az örök élet lesz. Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

A hit az örök élet feltétele. Krisztussal egyesülhetünk, amikor hallgatjuk az ő szavait, valamint a szentségek, mindenekelőtt az Eucharisztia által. Egykori hallgatósága még nem érthette meg Jézus szavait, hiszen az Oltáriszentséget csak később, az utolsó vacsorán alapította. De azt már most is biztosan megértették, hogy olyan ételt fog nekik adni, ami nem testi, hanem elsősorban lelki táplálék lesz.

Mi már tudjuk, hogy Jézus az Oltáriszentségről beszélt. Az Oltáriszentség az ő halálának és feltámadásának titkát egyaránt magában foglalja. Ezért valljuk: a feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus az örök élet kenyere. Ha hiszünk benne és elfogadjuk az ő ajándékát, az Oltáriszentséget, akkor az örök életre jutunk.

© Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Köszönöm megnyugtató szavaid!

2021. április 19. – Hétfő (Jn 6,22-29)

Napi evangélium - h, 2021-04-19 00:00
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.” Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” Jn 6,22-29

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás következményéről számol be a mai evangélium. Érthető az emberek reakciója, akik miután ettek az Úr által adott kenyérből, keresni kezdik azt, aki nekik a kenyeret adta. Ő pedig jól ismeri indítékukat, és rögtön új irányba szeretné terelni az őt keresőket és megtalálókat. Azt kéri tőlük, hogy szüntelenül a mennyei Atya tetszését keressék és legfőbb szándékuk az örök élet elnyerése legyen.

Jézus küldetése az, hogy olyan kenyeret adjon, amely a lelki éhséget csillapítja és az örök élet felé irányít. Amiről most tanít, az később, az utolsó vacsorán valósul meg. Az örök élet eledelét az Oltáriszentségben ismerhetjük fel, amely szentség megvalósítja a lelki kapcsolatot az Úr és az Egyház, valamint Jézus és köztünk.

Jézus a felszentelt papok által minden szentmisében csodát tesz: az Oltáriszentségben önmagát adja a benne hívőknek. Ez a lelki étel valóban maradandó és megmarad az örök életre. Ha egyszer megízleltük e szent, élő, átváltoztatott kenyeret, s megéreztük, hogy általa részesedünk Krisztus életében és szeretetében, akkor legfőbb vágyunk az lesz, hogy ez az együttlét folyamatos legyen a földi életben és az örök életben is folytatódjon. Keresem-e nap mint nap Krisztust, aki önmagát adja nekem az Oltáriszentségben? © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Neked köszönhetjük születésünket, emberi létünket, egész életünket. Te szeretettel fordulsz felénk és gondoskodsz rólunk életünk során. Örömmel adunk most neked hálát mindazért, amit tőled kapunk. Megismerjük isteni nagyságodat és fenségedet, ezért örömmel imádunk téged. Benned felismerjük jóságos Atyánkat, aki a javunkat akarod, ezért szívesen fordulunk hozzád kéréseinkkel. Sokszor megtapasztaljuk irgalmasságodat és megbocsátó jóságodat, ezért bizalommal fohászkodunk hozzád bűneink bocsánatáért. Urunk, hallgasd meg imáinkat!

2021. április 18. – Húsvét 3. vasárnapja (Lk 24,35-48)

Napi evangélium - v, 2021-04-18 00:00
Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.” Lk 24,35-48

Elmélkedés

Örökérvényű üzenet

Az ismert francia festő, Pierre Auguste Renoir, élete során több mint 6000 képet festett. A festés nem volt számára könnyű, mert komoly ízületi gyulladással küzdött, olykor úgy érezte, hogy szinte teljesen megbénul a keze. Minden ecsetvonás fájdalmas volt számára. Gyötrelmeit látva éppen munka közben kérdezte meg őt egy barátja: Miért festesz, ha ekkora fájdalmat jelent minden mozdulat? Renoir ezt válaszolta: A szépség marad, a fájdalom feledésbe merül.

Jézus halála láttán sokan manapság is azt kérdezik: Miért így kellett történnie a megváltásnak? Miért éppen szenvedés és halál árán? Ez a kérdés azonban megfeledkezik a feltámadásról. Minden fájdalom elmúlik, minden szenvedés megszűnik, de az élet szépsége továbbra is ragyog. Miként munkája közben a festő sem a fájdalomra figyel, hanem előre látja annak szépségét, ugyanúgy a kereszten Krisztus sem csak a saját szenvedésére gondolt, hanem annak gyümölcsére, az emberek megváltására. Jézus nem tudta előre, hogy fel fog támadni a halálból, de bízott az Atyában, életét egészen az Atyára bízta. Mi sem láthatjuk előre, hogy milyen dolgok várnak ránk az életben. De az biztos, hogy az eredményekért meg kell küzdenünk, meg kell szenvednünk.

A húsvéti beszámolók azt tanúsítják, hogy az egykori tanítványoknak milyen élményben volt részük a feltámadás húsvéti reggelén és az azt követő hetekben Jézus mennybemeneteléig. Kezdetben szótlanul ülnek, az utóbbi napokban kissé összezavarodott gondolataikba mélyednek, miközben magukra zárják az ajtót. És akkor hirtelen Jézus ott áll közöttük, megjelenik előttük, de fogalmuk sincs hogyan került oda, egyáltalán hogyan élhet, amikor a kereszten meghalt. Első reakciójuk teljesen érthető: „Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak.” Érzésük egészen emberi. Több mint harminc évvel korábban, amikor az Úr angyala hirtelen megállt Mária előtt názáreti otthonában, ő is megijedt a teljesen meglepő, váratlan helyzetben. Az Istennel való találkozás sokszor valóban megdöbbentő az ember számára. Valójában nem ijesztő, hiszen Isten nem félelmetes Úrként lép hozzánk, de az ember bizony megijed az első pillanatban. Az is igaz, hogy Istennek nem az a szándéka, hogy félelmet ébresszen abban, akinek megjelenik, s akit valamilyen feladattal akar megbízni. Ezért bíztatja így az angyal a názáreti leányt: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél” (Lk 1,31). A feltámadt Krisztus pedig így köszönti apostolait: „Békesség nektek!”

Ami egykor Názáretben, majd pedig mintegy harminc esztendővel később Jeruzsálemben történt, napjainkban is folytatódik. Ezeknek az eseményeknek az üzenete kilép az idő korlátaiból, örökkévaló tanulságokat hordoz. A kérdés tehát az, hogy mi találkozunk-e Jézussal, és ha igen, akkor megijedünk-e? Ezek a történetek felszólítanak minket, hogy tanúi legyünk az eseményeknek, akárcsak Mária vagy a tanítványok.

Az evangéliumi jelenet végén Jézus azt mondja, hogy az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Egyházunk akkor teljesíti hűséggel ezt a Krisztustól kapott küldetését, ha az egyik legnagyobb hittitok, a feltámadás hirdetése mellett nem feledkezik meg arról, hogy hirdesse a bűnbocsánatot. A keresztény hívek pedig akkor bizonyulnak az Úr igaz tanítványainak, ha Krisztus feltámadásának elfogadása mellett elfogadják a bűnbocsánat ajándékát is az irgalmas Istentől. A bűnbocsánat szentségében megtapasztalhatjuk, hogy emberi bűneinket egyedül Isten megbocsátó szeretete képes legyőzni. © Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Tartalom átvétel